Törvényszék kontra Ítélőtábla Debrecenben.

Törvényszék kontra Ítélőtábla Debrecenben.

 

Jó meccs volt Debrecenben.

Az Ítélőtábla 1:1-re megnyerte a meccset a Törvényszékkel szemben.

A meccs a Devizahitelesek Nyomorúsága nevű kupadöntő volt.

Történt, hogy a felperes devizahiteles ügyfél úgynevezett svájci frank alapú hitelt vett fel. ( Megjegyzem az „alapú” szót még mindig nem értem ebben az összefüggésben.)

Mint tudjuk a svájci frank égbeszállása után a törlesztő részletek is az égbe szálltak.

A bank emelte, emelte és emelte a tartozást és a törlesztő részleteket is.

A bank annyit emelt, amennyit gondolt. Nem beszélte meg senkivel, sem az ügyféllel, sem az állammal, csak emelt. Mondván, neki joga van erre, mert az van a szerződésben, hogy ő egyoldalúan emelhet, sőt még számításokkal indokolnia sem kell az emelést.

Az ügyfél kért, könyörgött, majd perelt.

A Debreceni Törvényszék bölcs döntéssel a magyar és európai jogrendnek teljesen megfelelően ( Tessék figyelni Tavares Úr! ) azt mondta a banknak: „Hékás! Figyelj ide, ez törvénytelen, igazságtalan. Nem lehet egy szerződésben azt kikötni, hogy az egyik fél kénye kedvére emeli a másik fél kötelezettségét.”

Ez annyira egyszerű és könnyen felfogható jogelv, hogy a jogi karokon a vizsgán kirúgják azt a hallgatót, aki ezt nem tudja.

A Törvényszék tehát nemcsak bölcs, hanem igazságos és a jogrendszernek teljesen megfelelő ítéletet hozott.

Igen ám, de a bank fellebbezett a Debreceni Ítélőtáblához.

Ez a bíróság a másodfok, azaz felette van a törvényszéknek.

A másodfokú bíróságnak bölcsebbnek, okosabbnak és igazságosabbnak kell lenni, mint az első foknak. Ez természetes követelmény, hiszen ezért fizetjük őket.

Most azonban ez az elvárás nem valósult meg.

A másodfokú bíróság azaz a Debreceni Ítélőtábla ellenkezőleg ítélt. Olyan hajmeresztő indoklással semmisítette meg az igazságos és bölcs ítéletet, hogy felháborítja a közélet résztvevőit, sőt olyan benyomásom volt olvasván az indoklás szövegét, hogy itt bizony rendkívüli esemény történt.

A feljebb való bíróság alábbvaló ítéletet hozott. Nem bölcs, nem igazságos és nem konform a jogrenddel. Tehát aki felül van az szellemileg az alatta levő alatt van.

Én bizony azokat a bírókat, akik ezt az igazságtalan ítéletet hozták, elcsapnám a hivatalukból.

Javaslom mindenkinek, aki e témához hozzá tud szólni, tegyen annyit a haza üdvére, hogy ilyen bírókat ne támogasson és szavazzon ellenük. Ezek a bírók ne legyenek bírók, mert alkalmatlanok a hivatalukra.

Előző írásKövetkező írás