Zsírok

Míg az étrendi fehérjék epehólyagot összehúzó hatása biztosan nem számottevô, addig a zsírok (és olajok) hatékony ingert jelentenek a tudomány régi és mai álláspontja szerint is. Arra vonatkozóan viszont igen kevés és ellentmondó adat található, hogy a zsírok telített vagy az olajok telítetlen zsírsavainak eltérô hatása lenne. Ami viszont bizton állítható, hogy a mennyiségük döntôen befolyásolja az epehólyag összehúzódásának a mértékét, azaz a fölszabaduló cholecystokinin mennyiségét, s egyben a közös záróizom tartós nyitva maradását. A különféle eredetu zsírokból – vélhetôen kísérô közegük miatt – nem pontosan ugyanannyi szükséges ugyanazon mértéku hatás eléréséhez: a tejzsírból kevesebb, mint az állati eredetuekbôl vagy növényi olajból, s mindezekhez képest a tojás zsírjából kimagaslóan a legkevesebb.

A tej és kefir (14. ábra) aránylag jól összehúzza az epehólyagot, de gyorsan be is zár a záróizom. A forró tej hatékonyabb, mint a hideg, bár nagyobb mennyiségu is.

A 3 dl-ben 8,4 g zsír, míg a fél literben 14 g van, azaz a tejzsír közel egy, ill. másfél dkg-ja hidegen nem kielégítô hatású, de jóval hatékonyabb a zsírmentes folyadékoknál. Ugyanakkor a 3 dl forró tea közel úgy hat, mint a fél liternyi forró tej. Mint erre még a késôbbiekben is adódik majd példa, a melegen fogyasztott ételek hatékonyabbak, mintegy alátámasztva a meleg étkezés fontosságát. S mivel a meleg étel hatékonyabb, nyilvánvalóan ugyanabból az ételbôl kevesebb szükséges, mint a hidegbôl – a szendvicsen, zöldségeken és magokon élôk bánatára.

Miután nincs elegendô számú vizsgálat e csoportból (minthogy nemigen akadt horogra olyan személy, aki meleg kakaót szokott inni), így csak mellékesen jegyzem meg, hogy a bô étkezés után ivott meleg kakaó jelentôsen megnyújtja a gyomor ürülését: órák múlva is az étel nagy része még a gyomorban látható, amely egyébként kakaó nélkül gyorsan ürül.

A különféle tejtermékek vizsgálatánál a nagyobb mennyiség hatékonysága csak a kétféle tejfölnél nem szembeötlô. A nagyobb adagoknál két, a kisebbeknél egy (kör)szelet kenyér egészítette ki a reggelit, melyhez 3 dl víz jelentette az innivalót, leszámítva a tejes étket.

A megközelítôen szokványos reggelinek megfelelô 2 dkg vaj és 10 dkg (!) sajt nem okoz kielégítô összehúzódást, bár aránylag tartós emésztônedv-ürülést eredményez (15. ábra). A vajas kenyérnél a kisebb adag nem kielégítô hatású, az 5 dkg pedig már nem nevezhetô szokványosnak, bár jól kiüríti az epehólyagot, és a jó ütemu visszatelôdés a máj számára is kellô ingert jelent a további epetermelésre, mint ahogy az egy doboznyi 20 %-os tejföl is.

A grafikonon jól látható a szinte párhuzamosan emelkedô görbéknél az epehólyag visszatelôdésének üteme, azaz a máj epetermelésének mértéke. A két sajtos ételnél a megközelítôen párhuzamosan futó s alig vagy nem emelkedô görbékbôl valószínusíthetô, hogy a záróizom teljesen nem zár be, s az egyébként folyamatosan termelôdô epével együtt a hasnyálmirigy emésztôenzimei is ürülni tudnak. (E föltételezést megerôsíti, hogy az ultrahangon ezeknél a vizsgálatoknál nem vagy alig látható fokozott gázképzôdés, ellentétben azokkal az esetekkel, ahol korán bezár a záróizom, és gyorsan telôdik vissza az epehólyag.)

Az egy doboz tejföllel együtt fogyasztott 10 dkg juhtúró lassú és kisebb mérvu összehúzódást eredményez, viszont hoszszasabban nyitva tartja a záróizmot, mint önmagában az egy doboz tejföl.

A nagyobb adagok 3-7 dkg-nyi tejzsírt tartalmaznak, ami elfogyasztható mennyiséget jelent (leszámítva a 20 dkg sajtot), ugyanakkor közel kielégítô hatásúak is az olyan szokványos reggelikhez képest, mint amilyen két-három szelet fölvágott vagy egy darabka sajt vajas kenyérrel és egy bögrényi tejjel vagy teával. Az eddigiekbôl is kitetszik, hogy ha a tejtermékek mellé saját hordozó közegük (tej, tejföl) is társul, akkor ezek is hatékonyabbak.

A tejes szakemberek abban látják ennek magyarázatát, hogy az igen apró csöppekben, egyenletesen szétszórt, diszpergált tejzsír-szemcsék száma ezáltal növekszik. A tejzsír apró csöppjei – vélhetôen jobb hozzáférhetôsége miatt – egyébként is könnyebben emésztôdnek, mint az állati zsírok vagy növényi olajok. Ugyanis az elsônél a zsírsejtekbôl kell kiszabadulnia a zsíroknak (és nem tudunk minden zsírsejtet szétrágni), a növényi olajok pedig nagyobb méretu csöppeket alkotnak, s mindkettô jó fölhasználásához nagy mennyiségu és tömény epe szükséges, ami szappan módjára apró szemcsékké alakítva a zsírokat, hozzáférhetôvé teszi a zsíremésztô enzim, a lipáz számára.

A 16. ábra a vajas kenyér után ivott tej-, illetve ásványvíz hatásbeli különbségét mutatja ugyanannál,a személynél, jól illusztrálva a természetes hordozóközeg fontosságát. Ez a mindennapok gyakorlatában azt jelenti, hogy ha tejterméket eszünk, akkor inkább tejet igyunk mellé és ne teát, vagy ha már teát iszunk, akkor együnk többet a sajtból, a vajból stb., hogy ugyanazt a hatékonyságot elérjük.

A húsféleségek (húsipari termékek) egy részét melegen, másik részét hidegen szokás enni, de a melegszendvics-éra beköszönte elmosta ezeket a határokat, s nem szabad elfeledkezni a gyorséttermek nyújtotta kínálatról sem. Ennek ellenére a hagyományos csoportosításnak megfelelôen mutatja a 17. ábra a melegen fogyasztott ételek hatását.

Az ételek mellé (az 5 dkg mustárhoz is) a kb. egy zsemlének megfelelô egy nagy szelet kenyér járt, a debrecenihez kettô, míg nagyobb adag májkrémhez és virslihez pedig másfél.

A 3 db (15 dkg) virsli hatékonysága jócskán elmarad a két és fél párhoz képest, ezt pedig jelentôsen túlszárnyalja a debreceni, ami már – mondhatni – tökéletesen beindítja és muködteti az emésztôrendszer fölsô szakaszát, mely döntôen felelôs a jó emésztésért. Egészen kicsire összehúzza az epehólyagot, azaz teljesen kiüríti, s visszatelôdése még három óra elteltével sem kezdôdik meg, tehát folyamatosan ürül a hasnyálmirigybôl is az emésztônedv.

A másfél pár virsli zsírtartalma 3 dkg, a két és fél páré 5 dkg, a 3 db (30 dkg) debrecenié pedig már 8 dkg! Utóbbi adagja igencsak meghaladja a szokványos reggelik mennyiségét, megenni sem könnyu a kevés reggelikhez szokottnak, de hát ennyi szükséges a kifejezetten jó muködéshez. Ráadásul ez a 80 g-nyi zsír meghaladja a mai táplálkozástudományi konszenzus által ajánlott egész napi 60–70 g-nyi fölvételt, de ezt a szervezet nem tudja. Azt viszont igen, hogy ez bôségesen elegendô, s ezért éhséget egy ilyen reggeli után csak a késô délután folyamán jelez. A kenyérrel és mustárral együtt így bevitt energia nem haladja meg az 1100 kcal-t, ami viszont még egy ülô foglalkozású henye ember szükségletének felét is alig éri el.

Egy ilyen reggeli után elegendô egy késôdélutáni kiadós étkezés, azaz az ebéd és vacsora összevonása – ami nem idegen a honi étkezési szokásoktól, hiszen szép szavunk, az estebéd erre utal – már szükségtelenné teszi a vacsorát, és még a kalóriákkal sem kell veszôdni. Természetesen itt nem arról van szó, hogy a jó muködés érdekében – ha ízlik, ha nem, ha jólesik, ha nem –, kötelezôen hetente többször másfél pár debrecenit kell reggelire begyurni, hanem pusztán arról, hogy ne buntudattal egye, aki szereti; és még ráadásul az emésztésének is kifejezetten jót tesz.

De vajon kell-e, hogy teljesen kiürüljön az epehólyag? Az orvosi közmegegyezés szerint, ha a térfogat felére csökken, az már jónak számít, noha szakmai berkekben közismert, hogy epeszondázáskor egyre töményebb epe ürül az epehólyagból. Az már kevésbé köztudott, hogy az aránylag könnyen ürülô epe után a még bent maradó rész koncentrációja, töménysége jóval nagyobb a kiürültnél. Ha a szondázással párhuzamosan az epehólyag összehúzódását is követjük – amit sok száz esetben meg is tettünk –, akkor nyilvánvalóvá válik mindez és az is, hogy jó összehúzódásnak a 95 % fölötti térfogatcsökkenés tekintendô!

Ha el is tekintünk a bélbe kiürülô epe szerepétôl – amiben a mennyiség és annak töménysége, koncentrációja döntô fontosságú –, s csak önmagát az epehólyagban fölgyülemlô epét nézzük, akkor a minél teljesebb kiürülés jelentôsége az alábbi példával könnyen megvilágítható. Ha egy tartály megtelik vízzel, s mindig csak a tetejérôl öntjük le a víz kisebb-nagyobb részét, az alján egyre inkább leülepszik iszapszeruen a hordalék, és az alsó vízrétegben egyre nagyobb lesz a koncentrációja. Ha viszont minden nap teljesen kiürítjük a tartályt, ha az összes vizet kiöntjük belôle, azzal a hordalékot is eltávolítjuk.

Mint már szó volt róla, de mert nem lehet elégszer szó róla, ezért most is: az epehólyag az éjszaka folyamán 6-10-szeresére betöményíti a májban termelt epét, s ha az étkezésekkel csak az epehólyag egy része ürül ki – hasonlóan a fönti példához –, a bent maradó rész egyre töményebb lesz. Egy idô után elôször iszapszeruen összecsapzódik, kis gömbökké áll össze – ami ultrahangvizsgálattal jól látható, s a leleten iszap-golyónak (sludge ball) írnak le –, majd késôbb már epekôvé áll öszsze. Az epekô képzôdésének egyik legfôbb oka pedig a tartósan renyhén ürülô epehólyag.

De mivel az epehólyagban összegyulô „hordalék” naponkénti kiürülése a jó emésztôrendszeri muködésen kívül az egész szervezet számára is rendkívüli fontosságú a benne lévô epesavak miatt, így az csak mellékes hozadéka a minél teljesebb epehólyag-összehúzódásnak, hogy az epekôképzôdés veszélye is elhárul.

A 18. ábráról a hidegen fogyasztott ételek hatása olvasható le. A 10 dkg kenômájas, a benne lévô közel 3 dkg-nyi zsírja is tartós és nagymérvu összehúzódást eredményez, ennél kevésbé, de még kielégítôen hat a kis doboz szardínia. A 10 dkg téliszalámi 4,5 dkg zsírja már csak az epehólyag négyötödét üríti ki, de három óra múlva még nem kezd visszatelôdni. A zalai fölvágott 3 dkg-nyi zsírtartalma és a 2,5 dkg vaj együttes hatására kiürül ugyan az epehólyag kilenctizede, viszont már két óra múltán megkezdôdik a visszatelôdés.

Az egy doboznyi olajos szardínia, amiben kb. 2 dkg olaj van, bár csak az epehólyag-tartalom öthatodát juttatja a nyombélbe, de mivel igen lassú a visszatelôdés mértéke, így jó hatású. Azokat az olajos halakat, melyekben kevés az olaj, érdemes kiegészíteni úgy, hogy mintegy 2 evôkanálnyi (kb. 2 dkg-nyi) legyen benne.

A tankönyvek szerint az olajos hal a legnehezebben emészthetô ételek közé tartozik, de ez csak akkor igaz, ha nem savanyítjuk meg kellôen. Ilyenkor hosszú órák múlva is még a gyomorban található a nagy része, gyakran rossz közérzetet, böfögést idézve elô annak jeleként, hogy nem ürül a gyomorból, mire az, a természetessel ellentétes, a nyelôcsô felé irányuló mozgással, antiperisztaltikával válaszol a „nehéz” ételre. Ha viszont kellôen savanyú – pl. egy egész citrom levét csavarjuk hozzá –, akkor mindezen kellemetlenségek nem következnek be, a nehéz étel könnyuvé válik, kiváltja a kielégítôen jó muködést, és tartósan megszünteti az éhségérzetet. Ezért a kis doboznyi (125 g-os) olajos hal kb. 270 kalóriája „miatt” mindenképpen a fogyókúra egyik gyakran beiktatandó ételei közé sorolandó, már amennyiben a fogyni vágyó szívesen eszi, savanyúan is. (És egy gyakorlati tanács: a villával megtört halat jól keverjük össze az olajjal és a citromlével, s ezt az olajos-citromos-halhúsos pépet fogyasszuk el.)

A gyomor falát bekenô olajra antiperisztaltikával és az azt kísérô kellemetlenségekkel válaszol a gyomor, és valószínuleg ilyenkor vagy lelassul vagy kisebb mértéku a sósavtermelés, így késôbb válik annyira savanyúvá az ételpép, hogy kiürülhessen. A gyomor keverô mozgásaival szeretné elérni az étel „átsavanyosodását”, és erôlködik az ürülés érdekében, ami ha nem megy a helyes irányba lefelé, megkísérli a természetessel ellentétes irányba, antiperisztaltikus mozgással fölfelé-kifelé, ami szerencsére legtöbbször csak levegô kiböfögését eredményezi. Mindezek a mozgások – az erôlködést jelzô ingázó, az idônkénti antiperisztaltika és az étel lassú ütemu ürülése – ultrahanggal jól láthatók és folyamatában jól követhetôk.

Sajnálatos módon a teljesítményközpontú finanszírozási rendszer a beteg szokásosnál kissé hosszabb, a muködésre is kiterjedô vizsgálatának költségeit nem állja. Pedig ha ezt tenné, olcsóbban megúszná, és sokat nyerne a rossz muködés okozta, következményes betegségek elmaradásán, hosszú távon pedig busásan megtérülô befektetés lenne, ha – mondjuk – nem óránkénti négy, hanem csak három beteg, de a muködésre is irányuló vizsgálatát kellene elvégezni. És „mellesleg” a beteg is jól járna!

*

Bár nem közvetlenül a könyv tárgyához tartozó, de a föntiekkel kapcsolatos, így elmondom, hátha … A 80-as évek közepén „elkeverítettek” az akkor még nagyhatalmú Aczél Györgyhöz, hogy segítségével hagyjanak már végre dolgozni bennünket. Gyakran közbekérdezô érdeklôdéssel hallgatta a muködés vizsgálatának fontosságáról szóló mondandómat – közel egy órát várakoztatva a következô elôjegyzett idôpontra érkezett szovjet elvtársait –, majd végül ez a mellbevágó mondata zárta le beszélgetésünk lényegét: „Az elmaradt népgazdasági kár nem realizálható haszon”. (Mentségére szóljon, hogy nem volt gazdasági szakember, és orvosi esküt sem tett.)

Apropója találkozásunknak akkor még elsôsorban nem nyílt szakmai ellehetetlenítés volt, hanem politikai álcázású, de szakmai akadályoztatás. Azok a támadások magas politikai ellenállhatnék-szintemre épültek, heccelve kórházi, rendelôintézeti párttitkárokat és igazgatókat Zuglóban, a László kórházban és máshol, s ennek következtében örökös vándorúton tucatnyi rendelôben dolgoztam, olykor besurranó belgyógyászként.

Sokszor azóta (legutóbb két éve), ha felelôs vezetô orvosokkal vagy a betegbiztosító fôembereivel beszéltem hivatalukban, ez a mondat – s az ennek megfelelô gondolkodásmód jött szembe velem –, csak a „népgazdaság” szót valami korszeruen hangzóra cserélték.

Előző oldalKövetkező oldal