Nemzetközi és hazai tömegtájékoztatás a koleszterinnel kapcsolatban

1984-ben az LRC-tanulmány egyik adatából levont következtetésre hivatkozva világgá kürtöli a rossz hírt a TIME: le kell mondanunk a tojásreggelirôl és egyéb, sok koleszterint tartalmazó ételrôl: belsôségekrôl, húsokról és egyéb állati eredetű élelmiszerrôl, így a vajról is. Hihetetlen gyorsasággal kezdett zuhanni a tojásfogyasztás szerte a világon, megjelennek az „alacsony koleszterin-tartalmú” és „koleszterinmentes” feliratú élelmiszerek a boltokban, melyek polcairól szinte teljesen eltűnik a vaj és helyébe a margarin kerül. Az egész világ közel fél évtizedig a „koleszterin-mítosz” keltette riadalom félelmében él, annak megfelelôen táplálkozik.

1991-tôl kezdôdôen, amikor is elôször veti föl komolyan a tudományban Ramsay, hogy „itt az ideje újragondolni az ételek koleszterin-tartalmának megítélését”, a nagyhatalmú írott és elektronikus sajtó nem késlekedik tájékoztatni a közvéleményt errôl a jelentôs fordulatról – legalábbis az USA-ban nem!

A lakosság körében gyorsan eluralkodott új gondolkodásról (s annak idôpontjáról is) tájékoztat Janikovszky Éva írása, mely a Magyar Konyhában (1994, 2: 29. o.) jelent meg:

„Ismét Vera vendégeként vagyok itt, csak a helyszín változott, hat évvel ezelôtt még Rockville volt. Ismerkedem az új ház konyhájával, igyekszem mindennek a helyét megjegyezni.

Reggelire terítünk, keresem a hűtôben a margarint. Felbukkan emlékezetemben a réginek még a doboza is, kék volt és light.

S mit ad Isten, valóban ott volt. Szép, nagy darab, sárga vaj. Ti vajat esztek? – kérdem elképedve. De hát a vaj … s mondanám, amit tôle hallottam legutóbb.

A vajnak az idén sokkal jobb volt a sajtója, magyarázza Vera. A margariné már két éve rossz.

Hiába, a sajtó nagyhatalom, merengek, miközben élvezettel kenem a vajat a meleg English Muffinra. Még a szupermarketek végeláthatatlan pultjai közt bolyongó háziasszonyok választásába is bele tud szólni. Én meg itthon margarinon tengôdöm már vagy tíz éve, úgy rám ijesztettek az Újvilágban.

Az amerikai sajtó – tapasztalatom szerint – elbánt már a cukorral, a sóval, a tojással, a vajjal, a roston sült húsokkal.

Most elsôként a vajat rehabilitálta.

USA, Long Island, Woodbury, 1994”

S hamarosan a tojást is: sorozatban jelennek meg a cikkek a napilapokban. Nézzük példaként „a világ legnagyobb súlyú lapját”, a New York Times-t:

E. Brody: Nagyító alatt a tojás egészségre kedvezô hatása (1995. január 11.);

Suzanne Hamlin: A tojás: nemrég kiátkozva, mára visszafogadva (1996. április 3.);

Molly O’Neil: Bukás után a Tojásemberke (Humpty Dumpty) újra uralkodik (1997. szeptember 24.);

Gina Kolata: Megszűnt a tudósok félelme a tojástól (1997. szeptember 24.).

Nálunk viszont – leszámítva az általam írt vagy velem készült interjúk kapcsán megjelenteket – csak elvétve mertek jót írni a tojásról vagy szóvá tenni a harsogva hirdetett, túlzóan megszorító diéták fölöslegességét.

1998-ban a Népszabadságban polémia alakult a lap egyik újságírójának cikke miatt. Hozzászóltam én is, s ezt az írást azzal adtam át, hogy vagy változatlanul közlik, vagy ne jelenjék meg. (Végül – tudtom nélkül – kihúztak a cikkbôl, s úgy jelent meg.) Az alábbiakban a beküldött írás teljes szövege olvasható, a kihúzott rész szögletes zárójelben és dôlt betűvel szerepel – ti. a kihúzásoknak is van olykor információs üzenete.

NÉPSZABADSÁG 1998. ÁPRILIS 21.
(16. OLDAL)

Bogár a fülbe? Por a szembe!

Bogár a fülbe c. reflexiójukban (Érvek,vélemények, márc. 6.) dr. Harsányi László és dr. Lamm György oktatja ki Legyek a levesben c. írása miatt (jan. 30.) Rab Lászlót [mint egy törpe kisebbség érdekeit védô és a nagy többségét szem elôl tévesztô „nagyon sok … újságíró” egyikét]. A reflektálók a táplálkozási szokások megváltoztatásáért indított programok dollármilliós pályázatát nyert konzorciumának tagjai, így igazán elvárható lenne, hogy érvelésük megalapozottságához kétség ne férjen. [Különösen, hogy az egyik szerzô egy közvélemény-kutató társaság (Szonda Ipsos) igazgatója, így föltételezem, neki sem újdonság: a számszerű „érvek” a közvélemény hatékony befolyásolására, de akár manipulálására is alkalmasak.]

Írják, hogy a táplálkozás és a dohányzás befolyásolására költött több mint félmilliárd forint „nem hiába” történt, „a halálozási mutatók az utolsó két évben csökkennek”; késôbb pedig: „Hazánkban évente 30 ezren halnak meg infarktusban”.

Melyik a két utolsó év? 1996 és 1997. Az a két utolsó év, amirôl végleges (hiteles) KSH-adatok állnak rendelkezésre: 1995 és 1996. Nézzük tehát a vitathatatlanul szóban forgó 1996-os évet: mi a változás 1995-höz képest. Az „évente 30 ezer” gyanúsan elnagyolt ahhoz, hogy egymagában érzékeltesse az állítólag örvendetes változást. Nos, 1995-ben 30 742-en haltak meg infarktusban, 1996-ban pedig 31 346-an. (Éppígy sajnálatos növekedés állapítható meg 1995-ben is, 1994-hez képest.) Ami pedig a kevesebb dohányzót illeti, a halálozási statisztikában, sajnos, a „a kezdeti kis haladás” még nem jelentkezik e téren sem: a dohányzással kapcsolatba hozható légzôrendszeri daganatok, idült hurutok következményes halálozási száma továbbra is növekvôben.

Írják továbbá: „a »koleszterinmítoszt« a média teremtette, nem a tudomány”. Ugyan, ugyan! És az a több tucatnyi hazai és sokezer külföldi szakcikk, amely az elmúlt évtizedekben az elfogyasztandó koleszterin drasztikus csökkentésének szükségességét bizonygatta? Nem a média a vétkes a mítosz megteremtésében. A média azért hibáztatható, hogy nem adta idejében és kellô nyomatékkal hírül: a 90-es évek elején a kérdés tudományos megítélése gyökeresen megváltozott, s eszerint alig az elfogyasztott koleszterin, hanem fôleg a zsír a felelôs a vér magas koleszterinjéért – ha egyáltalán helytálló azt állítani, hogy ezért az ételek összetétele önmagában felelôs. E mulasztásnak (nem a következményeit, hanem) a megítélését enyhítheti, hogy a honi szakférfiúk kissé lassan emésztik a külföldi szakirodalmat, ahhoz meg nem volt érkezésük az elmúlt negyedszázad során, hogy megnézzék, akárcsak egyszer, pl. a tojás koleszterinjének a hatását a vérszintre. A hazai média a hazai kurrens orvosi konszenzus nyomvizén halad. [Ha nem teszi – mint Rab László nem tette – világbanki program-doktorék sietnek elmerengetni azon a megfigyelésükön, hogy Kalocsán sok a túlsúlyos. (Hát még ott is?!)

De az is el-elmerengetô, hogy míg a cikkben szívbarát és nyugati tapasztalat kéz a kézben teszik tiszteletre méltó, bár statisztikailag nem túl sikeres erôfeszítéseiket, addig a szívbarát-emblémájú, szivárványt idézô „Élelmiszer-útmutató” – erre azért csak futotta a dollármilliókból, ha sokkal több kézzelfoghatóra nem is – tojásajánlata összeegyeztethetetlenül eltér az egyébként átvett kanadai szivárványséma ajánlásától: ebben napi 1-2 tojás szerepel, szívbarátéknál hetenként talán egy, a serdülôkor végéig. (A kanadaiak engedélye nyilván erre a munkájukat komolytalanná tevô módosításra is vonatkozik.)

Minek alapján? Netán titkos hazai gondolatkísérleteket állítva szembe a fejlett országok ténylegesen elvégzett vizsgálatainak százaival?]

1960 óta tragikusan, 60 %-kal nôtt a keringési betegségben elhunytak száma s most is ezen a szinten stagnál, melyért – ki más? – az orvosi tanácsokra süket lakosság felelôs. De azért mégis indokoltnak tartom megkérdezni: ha ezek az étrendi ajánlások nem volnának, még rosszabb lenne a helyzet? – jóllehet, mikor nem voltak, a helyzet sokkal jobb volt!

Légrády Péter dr.

Előző oldalKövetkező oldal