Függelék

 

PESTI HÍRLAP 151. ÉVFOLYAM 255. SZÁM 1992. DECEMBER 10. Esterin – Ön is bevette? MERCURIUSI ROHAM ÉS HIPPOKRATÉSZI STOP MAGYAR HÍRLAP 1992. ÁPRILIS 28. Koleszterin Kft. Magam is azok közé tartozom, akinek örökletes okokból magas a koleszterinszintje, és ezért kezelésre szorul. Sok orvosnál jártam, szedtem különbözô gyógyszereket, de nem javult a helyzet. Többek közt szedtem egy nagyon reklámozott kapszulát kemény diéta mellett, és az „eredmény”: még magasabb koleszterinszint. Idôrôl-idôre eljárok az egyik budapesti fürdôbe, és ott láttam egy táblán: KOLESZTERIN-AMBULANCIA Elmondtam tüneteimet, „kórtörténetemet”. Dr. Császár Albert másnap délelôttre laboratóriumi vizsgálat elvégzésére adott idôpontot, és délutánra pedig a személyes vizsgálatra. Kérdésemre közölte, a vizsgálatok ára 2400 forint. – . . . a betegek elôjegyzés alapján jönnek. November óta mintegy száz beteget tudunk ellátni, és csaknem felük további vizsgálatra is szorul. A koleszterinambulancián három belgyógyász dolgozik, és elsôsorban azokat a betegeket gondozzák hosszabb ideig, akiknek anyagcsere (koleszterin, vércukor, stb.) betegségük van. Elég nehezen tudták elfogadtatni magukat. Egy évvel ezelôtt kezdték el javasolni és erôltetni a magánambulancia létrehozását, abban az idôben, amikor a masszázsszalonok és a különbözô paramediális gyógymódok voltak divatban. Császár doktor úgy véli, hogy a három, anyagcsereproblémákkal hosszú évek óta foglalkozó belgyógyásznak sikerült muködôképes rendszert létrehoznia.

 

Orvosi Hetilap
133. évfolyam 48. szám – 1992. november 29.
A MARKUSOVSZKY LAJOS ALAPÍTVÁNY
TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA
Alapította – Established by
MARKUSOVSZKY ALAJOS
1857
Fôszerkesztô – Editor in Chief
FEHÉR JÁNOS DR.
Fôszerkeesztô-helyettes – Deputy Editor
KELLER LÁSZLÓ DR.
Szerkesztôbizottság – Editorial Board
Alföldy Zoltán dr., Árky István dr., Boda Domokos dr., Braun
Pál dr., Eckhardt Sándor dr., Ihász Mihály dr., Jobst Kázmér dr.,
Károlyi György dr., Lampé László dr., Nász István dr., Ozsváth
Károly dr., Paál Tamás dr., Petrányi Gyula dr., Rák Kálmán dr.,
Ribári Ottó dr., Romics László dr. és Várnai Ferenc dr.
Szerkesztôk – Editors
Btage Zsuzsa dr., Gergely Péter dr., Giacinto Miklós dr.,
Hidvégi Jenô, Németh György, Papp Miklós dr. (fmts), Pár
Alajos dr., Tenczer József dr., és Walsa Róbert dr.

Cégbírósági bejegyzés A Fôvárosi Bíróságnál 01-09-077608 számú cégjegyzékbe bejegyzett cég rövidített elnevezése: Koleszterin Kft. A cég tevékenységének megkezdési idôpontja. 1991. 06. 20. A cég tagjai: Dr. Romics László Dr. Császár Albert Dr. Karádi István Dr. Mesterházi József A cégjegyzésre jogosult önállóan: Dr. Császár Albert ügyvezetô A szerzôdés módosítása során a felek megállapodtak, hogy a nyereség 50 százalékát a rendelési idô arányában, míg a másik 50 százalékot a törzsbetétek arányában osztják fel. A módosítás kelte: 1992.02.20. Orvosi Magazin, 1992. 6. szám (május) Az Esterin tabletta gyógyszernek nem minôsülô gyógyhatású készítményként való forgalomba hozatalát az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte. Az Esterin klinikai kipróbálása több intézményben megtörtént, illetve jelenleg is több intézményben folyik. Utóbbiak közül kiemelhetjük a SOTE III. Belklinikát, ahol a készítmény pontenciális jelentôsége miatt – egy olyan nyolchónapos „double-blind”, „cross-overstudy” indult be, mely a legszigorúbb EC-követelményeket is kielégíti. (A már meglévô, illetve a folyamatosan készülô klinikai jelentéseket külön közleményekben publikáljuk.) Az eddigi orvosi tapasztalatok és dokumentációk szerint az Esterin rendszeres fogyasztásával jelentôsebb koleszterinszint-csökkenés érhetô el, már 5-8 hét használat után. Az Esterin tabletta rendszeres fogyasztása igen javasolt hyperlipidaemiás és hypercholesterinaemiás tünetek esetén, terápiás célra, a gyógyszeres terápia kiegészítôjeként, adott esetben – idôvel – helyettesítôjeként. Népszabadság, 1992. június 6. Hadüzenet a koleszterinnek Az Országos Gyógyszerészeti Intézet által engedélyezett, a szigorú vizsgálatokat kiállt gyógyhatású készítményt már több kórházban sikerrel alkalmazták, 5-8 hét alatt látványos javulást értek el vele súlyos esetekben is. Dr. Dávid Ágoston, a gyógyszerészeti tudományok doktora, címzetes egyetemi tanár mondja: – Az Esterin egy olyan fegyver az élet védelmében, amely milliók egészségét képes megôrizni, helyreállítani. Hidvégi Máté találmányát Irinyi János biztonsági gyufájához hasonlítanám. Már évezredekkel elôtte tudtak tüzet gyújtani, de nagyon sok gonddal. Irinyi kényelmessé, egyszeruvé tette ezt találmányával, mindenki számára elérhetôvé. Az Esterin gyakorlati szempontból óriási lelemény. Az a hatóanyag, amellyel dolgozik, még nincs benne a világ gyógyászati szakirodalmában, ezt Hidvégi doktor munkálta ki. Dr. Czeizel Endre még hozzáteszi: – Az Esterin azért érdemel különleges figyelmet, mert olyan természetgyógyászati készítmény, amelyrôl nemcsak azt tudjuk, hogy használ, de amelynek ismerjük a hatásmechanizmusát is. Eddig több vizsgálatot végeztünk az Esterinnel, mindannyiszor bebizonyította kiváló hatását. Reális alternatívája lehet a táplálkozással és a gyógyszerszedéssel szabályozott koleszterin-háztartásnak. Orvosi Hetilap, 1992. november 29. 133. évfolyam 48. szám „EGY ORVOSETIKAI ÁLLÁSFOGLALÁS ÉRVÉNYESÜLÉSÉNEK HIÁNYÁRÓL” A hazai sajtó a jelentôségének megfelelô módon és terjedelemben foglalkozott az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) múlt év decemberi állásfoglalásával, mely a természetgyógyászati ténykedésekkel, valamint a nem bizonyítottan gyógyhatású, gyógyszerként el nem fogadott szerek alkalmazásával volt kapcsolatos. Fogadtatása kedvezô volt, s az nem meglepô, hogy szelleme a gyakorlatban még nem mindenkor érvényesül. Érdemes idézni néhány mondatát: „Az ETT plénuma határozottan ellenzi azoknak a gyógyhatásúnak vélt szereknek az orvosi, gyógyszer helyetti alkalmazását, melyeknek a kedvezô hatása még nem bizonyított…, s elítéli azt a jelenséget, hogy egyesek, orvosok és mások, bizonyos gyógyhatásúnak hitt szereket indokolatlanul, félrevezetô, olykor szándékosan megtévesztô módon nagy hatású gyógyszernek deklarálnak és propagálnak. Legtöbbször üzleti fogásról van szó, de ez alkalmas az egyes emberek, a betegek és a közvélemény félrevezetésére és megzavarására. Kívánatos, hogy szakmai fórumok határozottan elítéljék e nyilatkozatokat, és fellépjenek a nyilatkozókkal szemben.” Az állásfoglalásból idézettek igen tanulságosan vonatkoztathatók az Esterin nevu, gyógyhatású készítményként forgalmazott szerre és annak reklámozására. Koleszterinszintet csökkentô hatása lehet ugyan, de azt hozzáférhetô írásos dokumentum nem bizonyítja, prospektusában „orvosi tapasztalatok”-ról írnak. Az egyetemi belklinika, melyre kiemelten hivatkoznak, eredményt még nem közölt, szervezett vizsgálatokat még nem kezdett. A szokatlan méretu reklámkampány sokakban kelthette azt a hitet, hogy hatékony gyógyszerrôl van szó, mely akkor is hatásos, ha a szer fogyasztója diétát nem tart, életmódján nem változtat, hiszen ezt hirdeti a terített asztal mellôl a tv „orvos-professzor” színészsztárja. Azt is tudomásul veheti a sokféle reklám nézôje és olvasója, hogy nincsenek versenytársai e szernek, mert a világpiacon és nálunk is (jelentôs társadalombiztosítási hozzájárulással) rendelhetô és kapható, igazolt hatású gyógyszereket ezek a reklámok, üzleti szempontból jól érthetô módon, nem említik. Az már feltunôbb, hogy a koleszterinszint-csökkentô gyógyszereket a tv legutóbb (a közelmúltban és már ismételten) vetített népszeru musorának e témával foglalkozó szakember szereplôi sem tartották említésre méltónak. Egészségügyi kultúránkon kívül az elsô számú károsodott az a beteg vagy betegség jelöltje, aki a hatékony gyógyszerek árán több pénzért ezeddig ismeretlen hatású (és mellékhatású!) terméket vásárol jóhiszemuen, de félrevezetve, abban a reményben és hitben, hogy valami jót tesz az egészségéért. Az ETT állásfoglalásának a befejezô mondatai is ide illenek: „… a betegeknek a tradicionális eljárások (így a gyógynövények, természetgyógyászati szerek alkalmazása) felé való fordulása érthetô és magyarázható. Lehetôvé kell tehát tenni ezek elérhetôségét, szabályozottan és ellenôrzötten. Gátat kell ugyanakkor szabni a lakosság és a beteg emberi bizalmával, hiszékenységével visszaélô, a nem megfelelô informáltságot kihasználó kuruzslásnak, s valamennyi tisztességtelen, nyerészkedô, demagóg törekvésnek.” Budapest, 1992. szeptember 9. az ETT elnöksége A szerk. megjegyzése: Dr. Romics László, dr. Császár Albert, dr. Karádi István és dr. Mesterházy József a SOTE III. számú belklinikájának orvosai, egyetemi oktatók. Dr. Romics László ezen túlmenôen a belklinika igazgatója, az Orvosi Hetilap szerkesztôbizottsági tagja, valamint az ETT egyik bizottságának is tagja, így szerkesztôként és szakértôként jegyzi azt az Orvosi Hetilapban megjelent ETT-közleményt, amely az általa is jegyzett Koleszterin Kft. muködését is elítéli. Az ügy szakmai és etikai vonatkozásaira visszatérünk. Amik még megdöbbentettek e montázs olvasásakor a nyilvánvalóan mellbevágó tényeken kívül: • a III. Belklinikán dolgozó orvosok mely intézetbe adtak délelôttre idôpontot a laboratóriumi vizsgálatok elvégzésére, s erre mennyi (és kinek) jutott a 2400 Ft-ból? • a Koleszterin Kft.-ben az ügyvezetônek (a fônöknek) Császár Albertnek „alárendeltje” a klinika igazgatója, Romics László – aki a klinikán professzorként a legmagasabb rangú fônöke Császár Albert tanársegédnek (ami a hazai orvosi feudális klinikai és kórházi viszonyok közepette elképzelhetetlenül nagy különbség). • „a belgyógyász szakorvosok és lipidspecialisták” „természetes védôfaktorként”, „koleszterin-csapdaként” reklámozzák az Esterint – az ETT szerint vizsgálatok nélkül –, de tudják: „Mennyit szedjen és meddig? Gyógyszerekkel, kombinációban vagy önmagában?” • a szerzôdésmódosítás pitiánersége • Czeizel kolléga tájékozottsága a hatásmechanizmusról és az eredményes hatásról • a gyógyszerészeti tudományok doktorának Irinyi-hasonlata és fogalmazása (cinizmusa?): „gyakorlati szempontból óriási lelemény …a hatóanyag . . .még nincs benne a világ gyógyászati szakirodalmában” • az ETT és az Orvosi Hetilap szerkesztôbizottságának tájékozatlansága és/vagy következetlensége és/vagy tehetetlensége (az ETT [Egészségügyi Tudományos Tanács] az egészségügyi miniszter szakmai tanácsadó testülete!) * Magyar Tudományos Akadémia Tudományetikai Bizottsága elnökének, dr. Beck Mihály akadémikusnak: Tisztelt Professzor Úr! Az Orvosi Hetilap múlt év novemberének végén megjelentette az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségének szept. 9-i keltu nyilatkozatát, melyben az ETT elnöksége viszszatérve elôzô évi (1991. decemberi) állásfoglalására – ebben megbélyegezte az „egyesek, orvosok és mások” által uzött kuruzslást, a tudományosan nem (hozzáférhetôen) dokumentált hatású, ill. nem létezô dokumentációra hivatkozó készítmények rosszhiszemu, nyerészkedô reklámozását és alkalmazását – szükségesnek látja újból fölemelni szavát a nevezett viszszaélések ellen. Ezúttal mint legkirívóbb s legtanulságosabb példán a néven nevezett Esterin népszerusítésén mutatja be a reklámkampány trükkjeit, azokat a fogásokat, amelyekkel az egészségéért aggódó, fölszított aggodalmában kiszolgáltatott, laikus tájékozatlanságában és naiv bizalmában félrevezethetô betegek és betegjelöltek zsebébôl ki lehet csalogatni a pénzt – figyelmüket egyúttal elterelhetve minden másról: diétáról, életmódról, igazolt hatású (s árukban tb-támogatta) gyógyszerekrôl. Ezt a közleményt nemsokára, 1992 decemberében megjelentette egy napilap is, párhuzamosan egy hat részes összeállítással s megtoldva egy szerkesztôségi jegyzettel: ebben az (itt mellékelt) montázsban „egyes orvosok” már névvel jelentek meg, s kirajzolódtak finomabb összefüggések is (klinika – speciális ambulancia – kft. – OH).

Mindennek volt is foganatja: a reklámok megritkultak, viszszafogottabbak lettek (a tévében: ébredô hölgy az Esterin után nyúl; szöveg nélkül). Hiányérzetet inkább az kelthetett, hogy az érintettek, sôt megnevezettek minderre nem reagáltak; sem pro, sem kontra. Ebben nem az volt a baj, hogy akár orvosok, akár mások, de legkivált egyetemi oktatók mintegy lapítsanak, mintha megszeppent nebulók volnának; ebben a hallgatásban az volt a veszélyes, hogy így, visszavonatlanságában, a maguk részérôl lényegében fenn- és érvényben tartották az egész perszvazív argumentációt, amire majd, kimondva kimondatlanul, újból támaszkodnia lehet a vihar elültével megint elômerészkedô reklámkampánynak. Erre a közelmúltban sor is került: néhány hónapi bátortalan hangolás után néhány hete újból szól az Esterin-reklámozás nagyzenekara. (Csak találgatni lehet: mire számítva? Arra-e, hogy fél év, míg ismét óvást emel az ETT elnöksége? s újabb két-három hónap, mire ez az OH-ban megjelenik? S az Esterin úgy fog muködni, mint a mackó: téli álom után három évszakra megint övé erdô-berek?) Amiért mindezzel Önhöz mint a Tudományetikai Bizottság elnökéhez fordulok: nemcsak orvosokról, hanem személyükben a TMB odaítélte tudományos fokozattal rendelkezô kutatókról van szó; tevékenységük megítélése így az orvosi etikán túl a tudományetika körébe is tartozik. Amint tudományetikai vonatkozásai vannak annak a – talán nem véletlenül azonos szereplôket fölvonultató – kandidátusi vitának is, melynek anomáliáiról a TMB I. sz. Klinikai orvostudományi szakbizottsága elnökéhez írt, ugyancsak mellékelt levelemmel szeretném tájékoztatni Önt. Végezetül hadd idézzek az ETT elnökségének említett állásfoglalásából: „Kívánatos, hogy szakmai fórumok határozottan elítéljék e (ti. félrevezetôen reklámozó) nyilatkozatokat, és fellépjenek a nyilatkozókkal szemben.” Azt hiszem, a Tudományetikai Bizottság mindenki számára egyértelmu állásfoglalása szavatolhatná, hogy a jövôben legalább a tudományos fokozattal rendelkezôk ne járassák le a tudomány hitelét megalapozatlan, de tudományos címük miatt tudományos álláspontnak vélhetô kijelentéseikkel, s hogy, legalább a jövôben, csak a valóban gyógyhatású szerek reklámozását tartsák tanácsosnak. Budapest, 1993. április 29. Teljes tisztelettel dr. Légrády Péter * Császár Albert kandidátusi értekezésébôl (4. oldal): „A magyarországi vérmintákat válogatás nélkül 202 nem éhgyomorra lévô véradótól gyujtöttük. (Az étkezés nem befolyásolja a plazma CHOL, a lipoprotein(a), az apo A-I, az apo A-IV és az apo B szintet, csak az egyes lipidfrakciók apo B tartalma módosul /Cohn és mtsai, 1990/).” Egy, az Orvosi Hetilapban megjelent reflexiómban ezt így idéztem: „Az étkezés nem befolyásolja a plazma CHOL (értsd: koleszterin) . . . szintet”, ahol a teljes – fönt leírt – bekezdés közlésével „helyesbítették” az idézést, mintha a „kiragadott” idézetemben csalfaság lett volna. * A TMB I. sz. Klinikai Orvostudományi Szakbizottság elnökének, dr. Leövey András professzornak: Tisztelt Professzor Úr! 1992. december 10-én érdeklôdôként részt kívántam venni dr. Császár Albert kandidátusi értekezésének [„A lipoprotein( a) szintézis HEP G2 sejtekben; az apolipoprotein(a), A-I, A-IV és E polimorfizmus vizsgálata”] nyilvános vitáján, ahol és ami körül többrendbeli sajnálatos tapasztalatra kellett szert tennem: olyan jelleguekre, melyek kérdésessé teszik a vita és így a fokozat odaítélésének komolyságát, s melyek ellen kénytelenítve érzem magam ezúton fölszólalni, mivel – ahogy múlnak a hónapok – úgy látszik, egyre reménytelenebb arra várni, hogy ezt más, nálam hivatottabb megtegye. Kétfelé csoportosíthatók a szóban forgó mozzanatok (bár nehéz elzárkózni attól a föltevéstôl, hogy egyik a másikával szorosan összefügg): egy részük a nyilvános vita nyilvános voltát és vita voltát teszi kétségessé; más részük a kutatói magatartás megkívánható, de e vita során súlyos sérelmet szenvedett következetességére vonatkozik. I.1. A vita nyílt jellegét nevetségessé tette és jószerivel megsemmisítette az a körülmény, hogy a sajtóban meghirdetett idôpontnál egy órával korábban kezdték, az egyébként is szokásos 14 óra helyett 13 órakor. Mivel sajtóhibáról szó sem lehet, hiszen a TMB Titkársága a 14 órai kezdet közlését kérte levelében a sajtótól, fölöttébb különösnek tetszik ennek be nem tartása vagy a netáni elnézés észre nem vétele, illetve a korrekt megoldás (várni kettôig) elmulasztása. A vita nyilvánosságát tovább csorbították (másfelôl szukebb köru, mintegy „családi” karakterét fokozták) azok a nehézségek, melyek utólagos rekonstrukcióját illetôen támadtak. Már magán a vitán egy kérdésemre a jelölt részben azzal válaszolt, hogy nem ismétel, miért késtem el? (13. 40-kor érkeztem!), s ezt a „választ” az elnök is rendjénvalónak találta; a jegyzôkönyvbe való betekintést pedig (éppúgy, mint a Kari Könyvtárban beszerezhetetlen tézisekrôl való másolat készítését) a TMB titkárságán megtagadták – ahogy eleresztették fülük mellett az általam szóvá tett szabálytalanságokat is. (Más kérdés, hogy a jegyzôkönyv, melyet végül is dr. Harmathy Attila professzor úrnál, a TMB titkáránál elolvashattam – nem hallgatva el friss fölháborodásomat a történtek miatt –, a legkevésbé sem alkalmas a vita rekonstruálására: sok mindent említetlenül hagy, a kérdéseket meg úgy általánosítja, hogy eredeti megfogalmazásukra aligha emlékeztetnek. 2. A vita vita-jellegét erôsen kikezdte – kérdésem említett kezelésén túl –, hogy (szöges ellentétben „A nyilvános vita forgatókönyvé”-nek egyértelmu elôírásával: az elnök „… szót ad minden hozzászólónak mindaddig, amíg jelentkezô van”) a vitát idô elôtt lezárták, holott lett volna még hozzászóló. Romics professzor ez ellen kifogást is emelt – ô volt egyébként az, aki érzékelte kérdésem visszautasításának a képtelenségét, s a jelölt helyett (!) válaszolt rá.

II. Ami az állásfoglalás megkívánható következetességét illeti: a vita résztvevôi elképesztô fordulatnak lehettek tanúi. A jelölt ugyanis egy kardinális kérdésben (a hypercholesterinaemia aetiológiájáról) homlokegyenest ellenkezô fölfogást vallott – vallott? vett magától értetôdônek s kezelt köztudottként, mint amit mindaddig kutatóként, gyakorló orvosként, egészségügyi propagandistaként képviselt, ami mellett többszörösen, nyilvánosan kiállt, aminek védelmében nem csekély buzgalommal vitatta a másik fölfogást: azt a fölfogást, amelyet e kora délutáni óra erejéig úgy tett magáévá, hogy még csak nem is utalt arra: hol és hogyan hagyta el addigi tudományos meggyôzôdését annak minden statisztikai-kísérleti megalapozásával, elméleti vetületével s nem utolsósorban terápiás konzekvenciájával egyetemben. A helyzet abszurditását betetôzte az, hogy e kérdések sem opponenseit, de a bizottság tagjait sem érdekelték, ami annál is furcsább, hiszen a jelöltnek e kora délutáni fölfogása szemben áll az általuk mint magasan kvalifikált kutatók által vallottal. Nem a magam sérelme, egy résztvevôé, akit az idôponttal lóvá tettek, kérdésével (úgy tunik, cinikusan) visszautasítottak, a vita vezetésével s éthoszával megbotránkoztattak, hanem tudományunk és tudományos életünk erkölcsi komolyságának megóvása késztet arra, hogy mindezeket Professzor Úr szíves figyelmébe ajánljam; bízván abban, hogy e kirívó esemény nem marad kellô következmények nélkül. Budapest, 1993. április 28. Tisztelettel dr. Légrády Péter Ui.: Jelen levelem másolatát tájékoztatásul megküldöm a TMB titkárának, valamint tekintettel az ügy súlyos tudományetikai vonatkozásaira, az MTA Tudományetikai Bizottsága elnökének és – természetesen – Romics professzornak, Császár doktornak. L. P.

A közlésre szánt, de a szerkesztô által kihúzott részt – amihez természetesen joga van – dôlt betuvel szedve szögletes zárójelbe teszem, hiszen nemcsak kulturális, de közéleti is a lap, hátha más olvasó számára nem érdektelen. (A stílus „javítását” célzó változtatások olykor a mondat értelmét is megváltoztatták, ezért a cseréket alá is húztam.) ÉLET ÉS IRODALOM XXXVII. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM (11. oldal)) Egy kandidátusi értekezés margójára A kirobbant AZT-botrány százfelé tépett figyelmünket egy pillanatra a tudományetikára terelte, a beteg ember kiszolgáltatottságára, hiszen többségünk ha most nem is nyavalyás, majd lesz. Többségünk biológiával, kémiával a középiskolában találkozott. [,s többségünk az IQ-grafikonon (amivel, anno, ugyancsak világméretu szélhámoskodást uztek) ama függôlegestôl elöblösödô vonalhoz tartozik, mely nem a zseniket ábrázolja. Vagyis] Egyfelôl félünk [(s az egészégügyi propaganda, meg a gyógyizé-reklámok igyekeznek ébren tartani e félelmet)], másfelôl kénytelenek vagyunk hinni a négy vagy negyven perc alatt elmagyarázott [, s míg hallgatjuk vagy olvassuk: napnál világosabb] gondolatmenetnek, ábrának, statisztikának… majd az ezt cáfoló s szintén napnál világosabb eszme- és grafikonfuttatásnak. Kiszolgáltatottságunkban egy valamihez folyamodhatunk: a nyilvánossághoz. Ezért adjuk közre az alábbi, ugyancsak tudományetikai kérdést feszegetô írást is. * 1992 decemberében érdeklôdôként részt vettem dr. Cs. kandidátusi értekezésének vitáján, ahol is tanúja lehettem egy olyan, fölteszem: másokban is jogos megütközést keltô mozzanatnak, túl váratlan fordulatnak, melyrôl nem hihettem, hogy folytatás és következmények nélkül maradjon, s melynek – gondoltam – lehetetlen, hogy valaki nálam érintettebb s érdekeltebb (akár maga a fokozatot sikeresen elnyert jelölt) le ne vonja valamiféle konzekvenciáját. Ez azonban – amennyire tájékozódni tudok – mindmáig várat magára, s így kénytelen vagyok [magam] szóvá tenni, [hiszen] hogy itt olyan fokú komolytalanságnak legalábbis a látszatával állunk szemben, mely [– ha nem tisztázódik –] nemcsak a tudományos fokozatszerzés értékére, de egész mesterségünk tudományos hitelére vethet árnyékot, s elôbb-utóbb nyugtalanságot kelthet a szélesebb közvéleményben is. A szóban forgó értekezés ugyanis a koleszterin kérdéskörébôl meríti témáját; [olyan] abból a kérdéskörbôl, amely az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet igényelve [s támasztva is] jelent meg sajtóban. [, televízióban –, ha a] A népesség egyre romló egészségi állapotát [tekintjük, akkor] tekintve talán nem is sokallható a kifejtett, újra és újra nekilóduló propagandakampány; különösen, ha nemcsak fenyegetettséget és aggodalmat [tud a lakosságba plántálni] plántál a lakosságba, hanem egyúttal reményt is, bíztató perspektívát. [, azt a] Hitet, hogy az orvostudomány nem áll tehetetlenül [szemközt ezzel a baljós veszélyeztetettséggel] ezzel a baljós veszélyeztetettséggel szemben, s ha tesz valamit, azt nem átabotában, próba szerencse [alapon] teszi. Nos, e minden másodikunkat fenyegetô komor jövôkép (melynek didaktikusnak szánt torzító egyszerusítései állandó korrekcióra szorulnak) nem maradt felderítetlenül: bátorító, az egész társadalmat mozgósítani szándékozó program kapcsolódik hozzá, ami teszteltetéssel kezdôdik, Esterin-szedéssel folytatódik, foglalkoztat beteget, egészségest és még tisztázatlan állapotút […]. A gerince azonban a koleszterinben szegény diéta, az országosnak szánt étrendi kódex, mely mindenkit további javallat[ok]ra fogékonyan, s mintegy készültségben tart, a koplaltatás mellett még gyógyszerezésre is szoruló súlyos esettôl le a teljesen normális koleszterinszintuig (de lejjebb nem!), aki szintén jól teszi, ha óvatos, és csínján fogyasztja a tojást (az ignoramus arra szorítkozik, hogy heti egyet-e vagy kettôt). A diétát preferáló, tehát a koleszterinszint alakulásáért a koleszterin- fogyasztást közvetlen, elsôrendu és szinte egyedüli okként megjelölô klinikus-kutatói orvoscsoport elôharcosai közé tartozik Cs. doktor is. Kutatóként, a televízióban föllépô, sajtóban megszólaltatott debatterként, gyakorló orvosként, egy gyógyulást kínáló kft. alapító tagjaként, a széles körben reklámozott speciális ambulancia egyik vezetôjeként emellett tette le a garast, emellett kötelezte el magát ország-világ elôtt, ennek értelmében vitázott, propagált és praktizált, ebbeli meggyôzôdésében vetett el és próbált hitelteleníteni minden más megfontolást. S mit kell hallanunk tôle, álmélkodva és értetlenül, a kandidátusi vitán? Hogy az étkezés nem befolyásolja a koleszterinszintet! [S ha ki hitte] S ha valaki azt hitte, hogy tán rosszul hallotta, hogy netán az ellenkezôjét akarta mondani s nyelve botlott, azt nem hagyta sokáig bizonytalanságban tanítómestere, R. profeszszor, aki, egyetértôleg Cs. doktorral, már mint köztudomású ismeretre utalt erre a tételre (amit mindaddig egyetértôleg s nem kis hévvel utasítottak el). Mármost mi sem természetesebb, sôt szükségszerubb, minthogy ismeretei gyarapultával az ellenérvek [latra] latba vetésével módosulnak az ember, fôleg egy kutató nézetei, esetleg az eredetileg vallottnak épp az ellenkezôjére. De hogy ennek semmi nyoma ne legyen? Ha nem is az ilyenkor elvárható rekantáció, de legalább egy rövid reflexió erejéig, annak jelzésére, hogy amit eddig hittem és hirdettem, azt most visszavonom. Hiszen itt nem egy szuk köru, elméleti vitáról van csak szó, melyet még szukebb köruvé tett az a körülmény, hogy a meghirdetett idôpontnál egy órával elôbb kezdték! Itt egy népegészségügyi kérdésrôl is szó van, a legszélesebb nyilvánosságot foglalkoztató, súlyos problémáról, annak is punctum saliensérôl! Az így elôállt helyzet több mint zavarba ejtô, s föltétlenül tisztázás után kiált. Föltehetjük, jóhiszemuen, hogy Cs. doktor (s vele együtt R. professzor) 1992 [decemberének] decemberi elôadásának kora délutánján vagy ezt az idôpontot nem sokkal megelôzôen más belátásra tért, mégpedig olyan fokú meggyôzôdéssel, hogy korábbi fölfogásuk hirtelen teljesen idegenné vált és képtelennek tunt szemükben. De ez sem menthetné föl ôt (ôket) azalól, hogy hitelessé és érthetôvé tegye a tudományos közvélemény, az alarmírozott nyilvánosság és saját, kezelt és kezelendô betegei elôtt új álláspontját – még ha csak fele ügybuzgalommal is, amennyivel korábban ugyanezt cáfolta és vallotta az ellenkezôjét. *Dr. Leövey András, az orvostudományok doktorától, az I. sz. Klinikai Orvostudományi Szakbizottság elnökétôl: Tisztelt Fôorvos Úr! Az októberi szakbizottsági ülésünkön – június óta ez volt az elsô – megtárgyaltuk a Dr. Császár Albert nyílvános vitájával kapcsolatos beadványát. Véleményünket – a rendelkezésre álló információk alapján – az alábbiakban összegezem: I. A nyilvános vita a sajtóban közzétett 14 óra helyett 13 óra 20 perckor kezdôdött. Ennek oka, hogy az egyik opponens (dr. Pogátsa Gábor), egyéb halaszthatatlan elfoglaltsága miatt, hivatalosan kérte a 13 órai kezdést. Dr. László Aranka professzornô, a Bizottság elnöke, Dr. Jobst Kázmér akadémikus érkezésére várva, – aki eredetileg a Bizottság elnöke lett volna –, 20 perccel késleltette a kezdést. Az eredeti idôpont korrekciója a sajtóban valóban nem történt meg, amiért szíves elnézését kérjük. Esetleges hasonló eset elkerülése végett, erre nyomatékkal felhívtuk titkárságunk figyelmét! A vita jellegével kapcsolatban megjegyezni kívánjuk, hogy a rendelkezésre álló információink szerint, mindenki szót kapott, aki kért. A kérdések és a válaszok milyenségét, ill. tónusát a Bizottságnak nem áll módjában befolyásolni, ez nem is lehet célja. Utóbbinak az a feladata, hogy a megküldött értekezés, az opponensek véleménye és javaslata, valamint a vitában elhangzottak alapján objektíve foglaljon állást és titkos szavazással döntsön az értekezés szigorúan tárgyi, tudományos értékét illetôen. Minthogy mind az opponensek (orvostudományok doktorai), mind a Bizottság tagjai (országosan ismert szakemberek, köztük szintén két „doktor”), az értekezést elfogadták, s a Bizottság a vitát követôen, titkosan szavazva 100 %-os, azaz maximális pontszámmal értékelte a benyújtott munkát, Szakbizottságunk ezt jóváhagyólag vette és veszi tudomásul. Köszönjük, hogy a kezdést illetô formai hibára felhívta figyelmünket, messzemenôen azon leszünk, hogy ez a jövôben ne forduljon elô. Debrecen, 1993. október 21. Tisztelettel: Dr. Leövey András az orvostudományok doktora az I.sz. Klinikai Orvostud. Szakbiz. elnöke Kapják: dr. Légrády Péter fôorvos dr. Harmathy Attila professzor, a TMB titkára az MTA Tudományetikai Bizottságának elnöke * S mivel ezt a választ elfogadhatatlannak tartottam, ezirányú nézetemet még megküldtem Leövey András professzornak és az utóiratban említetteknek is. Tisztelt Professzor Úr ! Megkaptam és köszönöm okt. 21-i levelét, melyben volt szíves összegezni a TMB szakbizottsági ülésének véleményét a dr. Császár Albert kandidátusi vitája kapcsán tett észrevételeimrôl. Megnyugvásomra szolgál, hogy ezek egyike sem bizonyult hiúnak, azaz Önök is úgy vélik: nyilvános vita kituzött idôpontját korrektül, félreértésre lehetôséget nem adva kell kezelni. Nem hallgathatom el azonban, hogy t. Szakbizottság rendelkezésére álló információk között s az általam azon melegében beszerzettek között össze nemigen egyeztethetô eltérés áll fönn. Ugyanis öt nappal a vita után a TMB titkárságán (jelen voltak és fölvilágosítással szolgáltak: Kapitány Hilda és dr. Kiss Árpád ill. dr. Harmathy Attila és dr. Tamás András) arról értesültem, hogy a szóban forgó vitát eleve 13 órára írták ki (s így az újságbeli 14 óra eleve téves volt); módosításnak nyomát vagy emlékét a titkárságon nem találták. Ez a körülmény (s ami belôle következik), sajnos, végképp nem teszi lehetôvé számomra, hogy a vitával kapcsolatos kifogásaimat (azokat is, amelyeket a t. Szakbizottság említetlenséggel mellôzött), illetve a rosszallott momentumok közti összefüggés föltevését egyszer s mindenkorra elejtsem. Még egyszer köszönve beadványomnak szentelt figyelmüket Budapest, 1993. december 8. tisztelettel üdvözli dr. Légrády Péter Ui.: Levelem másolatát megküldöm dr. Harmathy Attila professzornak, a TMB titkárának és dr. Beck Mihály akadémikusnak, az MTA Tudományetikai Bizottsága elnökének. * A Belgyógyász Szakmai Kollégium ÁLLÁSFOGLALÁSA „A Vérkoleszterin Szintjének Szabályozásáért” elnevezésu Alapítvány muködésének szakmai jogosultságáról. A Népjóléti Minisztérium felkérésére a Belgyógyász Szakmai Kollégium 1993. Szeptember 28-i ülésén tuzte napirendjére és vitatta meg a fenti Alapítvány szakmai tevékenységét és alakította ki egyhangú állásfoglalását. A Minisztérium által rendelkezésükre bocsátott tájékoztató anyagot elôzetesen elégtelennek minôsítettük szakmai elbírálásra, ezért felkértük az Alapítvány képviselôjét, hogy ismertesse az Alapítvány eddigi tevékenységét, személyi és muszeres feltételeit, eddigi eredményeiket, valamint a célkituzéseket megalapozó elméleti és gyakorlati eredményeket. Az így beszerzett valamennyi tájékoztatót elôzetes véleményalkotásra szakértôk rendelkezésére bocsátottuk, akik részletes írásos véleményt juttattak el a Kollégium tagjaihoz még az ülés elôtt a vitát megkönnyítendô. Az alábbi Kollégiumi vélemény a szakértôi javaslatok és az ülés részletes vitája után született meg:A Kollégium az Alapítvány muködését – a rendelkezésre bocsátott dokumentumok elemzése alapján – szakmailag nem támogatja. Indoklás: Az Alapítvány irataiból nem derül ki, mi a diagnosztikai eljárás lényege, az eredmények rendkívül általánosan megfogalmazottak. Az állítások semmilyen tudományosan igazolt érveléssel nem alátámasztottak, Nem derül ki A/a kezelés lényege, hatásossága, pozitív-referenciával való összevetése, mellékhatásai, indikációja és kontraindikációja stb. Nem ismerjük B/a komplex diagnosztikai eljárás lényegét, elvét, algoritmusát és határértékeit etc. C/a hypercholesterinaemia okát célzó vizsgálatok diagnosztikai elveit és eredményeit és azok összevetését a mai gyakorlattal D/ nem tudjuk miben állt a nagyfokú /?/ és tartós /?/ javulás Az idézett állítások bizonyítatlansága és a konkrét eredmények hiánya miatt a kérés támogatása elvi-tudományos és etikai szempontból egyaránt lehetetlen; egy tudományos igényu, újnak minôsített diagnosztikai és therápiás eljárás újszeruségét, használhatóságát a nemzetközi standardnak megfelelôen a szakmai tudományos közvélemény elé kell tárni, azaz az eredményeket és feltételezéseket magas színvonalú, lektorált folyóiratokban kell közzétenni, továbbá a kritikai próbáját is ki kell állni ahhoz, hogy hivatalosan elismert és támogatott diagnosztikai és therápiás eljárás válhasson belôle. A Belgyógyász Szakmai Kollégium Népjóléti Minisztérium által történt felkérése „az Alapítvány muködésének szakmai jogosultságát és indokoltságát” is elbírálandónak tartja. Mindezek alapján talán érdemesnek látszik egy rövid eszmefuttatást megkockáztatni a jelenség általános kutatás és gyógyításetikai tanulságáról, elsôsorban azért, hogy a hasonló problémák kezelésének módozataiban a szakmai közvélemény kialakíthassa álláspontját.

Az utóbbi néhány esztendôben gyakran megfigyelhetô, hogy laikusok, vagy szakmabeliek – sajátos szabadosságnak értelmezve a kutatói, vagy gyógyítói szabadságot (akarvaakaratlan, tudatosan vagy ösztönösen) jellemzô minta szerint igyekeznek társadalmi (szakmai – erkölcsi – anyagi) elismertetést szerezni maguknak: 1. veendô egy bombasztikus, ám a szakma elismert szabályai szerint bizonyítatlan állítás, gyakran vizsgálatok, adatok és elemzések nélkül 2. ez az állítás nem a szakmai közvélemény elé kerül, hanem azonnal világgá kürtöli a tömegkommunikáció, vélhetôen hozzánemértésbôl, szenzáció-hajhászásból teljesen figyelmen kívül hagyva azt az egyébként triviális tényt, hogy az újat állítónak magának kell bizonyítani az újdonság igazát 3. szembesítendô az állítás a szakma – valamilyen szempont által kiválasztott – képviselôjének nyilvánosság elôtti, érthetô és természetes fenntartásaival és elutasításával, hiszen a nem bizonyított, vizsgálatokon és adatokon nem alapuló állítás – a szokványos tudományos logika szerint – egyszeruen nem cáfolható, racionális ellenérvek irracionális síkon nem muködnek megfelelôen 4. a cáfolat hiánya vagy laikusok számára megtévesztôen elégtelen volta (olykor a hozzá nem értô hivatali adminisztráció tétovaságával együtt) rögtön igazolni látszik az eleve hamis állítás igazságtartalmát; ha pedig a cáfolat kellôen meggyôzô, akkor annak élét lehet venni azzal, hogy az tulajdonképpen a hivatalos-hivatásos lobby érdekvédelmét szolgálja a szegény kiszolgáltatott, amatôr vagy körön kívüli, ám jobb sorsra érdemes feltalálóval szemben 5. lényeges elem, hogy a laikus közönség oly módon befolyásoltassék, hogy automatikusan a feltaláló (?) mellett találja magát egyrészt, mert a kínált új (?) megoldás számára kellemesebb (olcsóbb, jobb, fájdalommentesebb, szükségtelenné teszi a saját akaratból hozott kemény elhatározásokat, pl. a kockázati tényezôk elleni harcot stb.), másrészt ösztönösen ellenérzést kell gerjeszteni az „establishment” prominens képviselôivel szemben, akik „önös érdekbôl” akadályozzák a nem hivatalos csatornákon folyó „felfedezéseket” 6. végül mindez megtetézendô egy, jobbára felszínes és hamis gazdasági számítással, mely tetemes államháztartási, vagy egyéni megtakarítást ígér, valamint érdemes megcsillantani a külföld (ismét csak bizonytalan és bizonyítatlan) érdeklôdését, a hazai „nehézfejuek” és „ellenséges érzelmuek” elleni indulatok felkorbácsolásával. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nagy felfedezést csak hivatásos, ill. hivatalos keretek között muködô tudós tehet, az amatôrség, vagy „körön kívüliség” azonban nem vihetô tovább a tudományos elismerés régiójába, ott mindenkinek és minden eljárásnak ugyanazt az – államilag is szabályozott – utat kell végigjárni, éppen az emberiség törvényes védelme érdekében. Az étrendi/gyógyszeres beavatkozás jogosultságának megkérdôjelezése és egy, hatásaiban nem igazolt diagnosztikai és terápiás elképzelés propagálása további veszélyeket rejt magában: a népesség tagjaiban azt a hamis benyomást keltheti, hogy felesleges felvenni a harcot az egyéb kockázati tényezôkkel és az életmód egyes elemeinek megváltoztatásával nagyobb esélyt adni az emberhez méltó érett felnôtt és öregkornak, hiszen a gondok elkerüléséhez egy „csodamódszer” adta diagnosztikai döntés és egy részleteiben nem ismert „kezelés” elégséges. Ehhez a kellôen nem alátámasztott ajánláshoz lelkiismeretes és hozzáértô, az adatok és tények pro és kontra érveivel rendelkezô szakmai grémium nem adhatja hozzájárulását. Budapest, 1993. szeptember 29. Prof. Dr. de Châtel Rudolf Föltunô minden konkrétum kerülése a pontokba szedéskor, csak az utolsó elôtti mondatból derül ki, hogy egyáltalán mirôl is van szó: „étrendi/gyógyszeres beavatkozás, kockázati tényezôk, életmód egyes elemei”=étrend, tehát koleszterinügyrôl. Az utolsó mondat csodamódszerét csodagyógyszerre cserélve úgy tunt, hogy eredetileg az Esterin ellen íródott ez a förmedvény (talán az Esterin-bizniszbôl kihagyott sértett szakember tollából), ami még valamiért nem kerülhetett „adásba”, és az ehhez nem illô bevezetô résszel csak a mi ügyünkre aktualizálta a – gondolatmenete alapján elméleti „tudós” – szerzô, mely szöveget ügyesen, belgyógyász véleményként eladott a szakmai kollégiumnak, s annak tagjai, sajnálatosan, vevôk voltak rá. S miután e zavaros írásmu megszületésének háttereként a szakértôi véleményeket jelölte meg az elnök, így kéréssel fordultam hozzá: Tisztelt Professzor Úr! A Belgyógyász Szakmai Kollégium nekem is megküldte a Népjóléti Minisztérium felkérésére szeptember 28-i ülésén kialakított állásfoglalását alapítványunk muködésének szakmai jogosultságáról (ikt. sz.: 21/93/ BSZK). Akár erre vonatkozó korábbi kérésemnek volt szíves eleget tenni ezzel a t. Kollégium, akár az érintetteket tájékoztató rutinnak, mindenképpen arra kérem Professzor Urat mint a Kollégium elnökét s az Állásfoglalás (helyettesített) aláíróját: tegye teljessé ezt a gesztust, érdemivé és kerekké tájékoztatásunkat azzal, hogy megküldeti azokat a szakértôi, részletes, írásos véleményeket és (vagy?) javaslatokat is, amelyek „után” – alapul vételével ? – megszületett az Állásfoglalás. Ezek hiányában ugyanis magam is, társaim is tanácstalanok vagyunk, sikertelenül próbáljuk az Állásfoglalás hiányjegyzékét összeegyeztetni vagy akárcsak valamiféle kapcsolatba hozni a Kollégium számára készített tájékoztató anyagunkkal – beleértve a pótlólag csatolt, nemzetközi kongreszszusokon elhangzott elôadások épp tucatnyi összefoglalóját –, hiszen ezt a Kollégium által megadott szempontok szerint állítottuk össze, hiánytalanul és a megkívánható konkrétsággal. (Meg kell jegyeznem, hogy a Kollégium eredeti kívánalmait pontatlanul idézi az Állásfoglalás bevezetôje: tôlünk „elméleti és gyakorlati elképzelései[n]krôl” kértek tájékoztatást, nem pedig eredményei[n]krôl.)Ami pedig a szakmai közvélemény elé szánt, a tulajdonképpeni állásfoglalásnál kétszerte hosszabb „rövid eszmefuttatás”- t illeti: az összes vonatkozó és idôrendbe szedett cikk és musor birtokában és ismeretében mi is tanulságosnak és publikusnak ítéljük a belôlük kerekíthetô történetet, csakhogy ez – nem lévén híjával döntô információknak – egy egészen más történet lenne. Abban reménykedünk, hogy a dokumentumainkat elemzô szakértôi vélemények (javaslatok?) még nem ilyen „rendkívül általánosan megfogalmazottak”, még nem ilyen „semmiféle tudományosan igazolt érveléssel nem alátámasztottak”, vagyis hogy konkrétumokat találunk bennük és szakmai érvelést. Egy szó, mint száz: azt az elutasítását szeretnénk látni sokunk majd évtizedes munkájának, amelyben olvasható az a szó, hogy cholesterin, és ez: epesav. Hisz e kettô összefüggésére, a cholesterin-eliminációra épül egész diagnosztikánk és therápiánk, nem hihetjük, hogy ez a tény elkerülhette az elemzô szakértôk véleményét (s ám legyen e kiinduló állításunk „bombasztikus”, de miként értsük azt, hogy „bizonyítatlan”?) Kérem tehát Professzor Urat, tegye lehetôvé, hogy a szakértôi írások ismeretében újból megkísérelhessük értelmezni az Állásfoglalást. Budapest, 1993. október 27. Tisztelettel köszönti dr. Légrády Péter Ui.: Jelen levelem másolatát tájékoztatásul megküldöm a BSZK tagjainak, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár illetékeseinek és dr. Andréka Bertalan helyettes államtitkárnak, mint érintetteknek. Erre hamarosan jött is válasz a kollégium elnökétôl, dr. de Châtel Rudolf professzortól: Tisztelt Kollega Úr! 1993. október 27-én kelt levelére válaszolva mindenekelôtt szeretném emlékeztetni, hogy a Belgyógyász Szakmai Kollégium nevében 1993. április 1-jén kelt, 21/93/OBI/BSZK írt levelünkben kifejezetten kértük az eddigi eredményekrôl történô beszámolást. (A levél másolatát – emlékeztetôül – mellékelem.) Tudományos eredmények prezentálása esetén a nemzetközileg elfogadott normák szerint megfelelô számú betegen vagy kísérleti objektumon, korszeru módszerekkel végzett, statisztikailag is kiértékelt adatokat értünk. Kongresszusi összefoglalókat általában elôzetes szurés nélkül szoktak elfogadni és leközölni, ezért igazán elfogadható eredménynek csak az tekinthetô, melyet lektorált folyóiratban közölnek le. Gondolom egyetértünk, hogy szakmai folyóiratokra gondolok (és nem a HVG-re). Kérését, hogy a szakértôi vélemények másolatát elküldjem, nem áll módomban teljesíteni, de az egyik véleményhez mellékelt – külföldi szakkönyvbôl kivett – erre vonatkozó táblázatot másolatban mellékelem. Amennyiben a fenti kritériumoknak megfelelô saját eredményeket be tudnak mutatni, készséggel újra tárgyaltatom a Kollégiummal az Alapítvány javaslatát. Budapest, 1993. november 09. Üdvözlettel: dr. de Châtel Rudolf A külföldi szakkönyvbôl kivett másolat a legjelentôsebb nemzetközi vizsgálatokból tartalmazott tucatnál többet – amiket természetesen lektorált külföldi folyóiratok is közöltek –, s melyek kivitelezésének költsége tízmilliós nagyságrendtôl kezdôdôen százmilliót is meghaladóig terjedt, USAdollárban! Még talán – a fölsoroltak közül – a legkevesebb pénzt el- és fölemésztô vizsgálat megközelítésére sincs honi gazdasági lehetôség, tehát ha a példaként fölhozott „igazán elfogadható” kritériumot szabnák mindenkinek föltételül, akkor senkinek se lenne esélye a „lelkiismeretes és hozzáértô, az adatok és tények pro és kontra érveivel rendelkezô szakmai grémium”-nál. E 22 soros – az állásfoglalással szemben legalább „szakmai”, sôt, megkockáztatom, belgyógyászi – levél kódolt üzenete egyértelmu: soha! * dr. Andréka Bertalan népjóléti helyettes államtitkárnak: Tisztelt Államtitkár Úr ! Helyénvalónak tartom, hogy mellékelten elküldjem a Belgyógyász Szakmai Kollégium elnökéhez írt levelem másolatát; ez ugyanis azzal a szakmai állásfoglalással kapcsolatos, amelyre Ön kérte föl, alapítványunk ügyében, a Kollégiumot. Megragadom az alkalmat, hogy szóvá tegyem: bizonyára az Ön figyelmét sem kerülték el az alábbi mozzanatok: 1./ az Állásfoglalás megszövegezôje bizonytalanságban van a tekintetben, hogy van-e különbség, s ha igen, mi? „állásfoglalás” és „vélemény”, illetve „vélemény” és „javaslat” között; 2./ nem világos elôtte, hogy mire vonatkozzék ez az állásfoglalás: a/ alapítványunk muködésének jogosultságára (és indokoltságára), b/ alapítványunk muködésének szakmai támogatására (?!), c/ vagy valami másra-é; 3./ nem vette észre, hogy az Állásfoglalás bevezetô része érvényteleníti a szöveg egyetlen valamennyire érdeminek mondható részét, az elutasítás Indoklását. A bevezetô ugyanis többé-kevésbé híven reprodukálja, hogy milyen információkra tartott igényt a Kollégium muködésünk megítéléséhez, az Indoklás viszont egy ettôl eltérô hiánylistáját tartalmazza a tôlünk elvárható információknak. Nos, ha a BSZK áprilisban, mikor dokumentációnk kiegészítését kérte tételesen, nem tudta, hogy mire lesz kíváncsi szeptemberben: ennek a határozatlanságnak miért mi szenvedjük hátrányát? Ha meg tudta, miért nem kért fölvilágosítást tôlünk? Nem hiszem, hogy akkori levelük kelte (április elseje) méltányolható magyarázat volna erre! 4./ az Állásfoglalás fogalmazója – ezek után nem meglepô – nem igazodik ki a saját szövegén sem: miután címmel, bevezetôvel és indoklással ellátva megszövegezte muködésünk jogosultságáról a szakmai állásfoglalást, az az érzése támad (s voltaképpen nem egészen alaptalanul), hogy mindezt még nem írta meg. Ez áll ugyanis a 2. lap közepén: „A Belgyógyász Szakmai Kollégium Népjóléti Minisztérium által történt felkérése „az Alapítvány muködésének szakmai jogosultságát és indokoltságát” is elbírálandónak tartja. Mindezek alapján …” (S itt következik egy pamfletféle; nyilván ez szándékozott érvényesíteni a valamivel följebb emlegetett elvi-tudományos és etikai szempontokat – netán ezek lettek volna „is elbírálandók”? Csak találgathatok –, de a szöveg összeállításakor már elhomályosult, hogy mi mi.) 5./ összefoglalva: a koncipista tehát megtagadta tôlünk a BSZK látatlanban is nagyra becsült, de ezúttal nem kért szakmai támogatását, ezt ellátta Indoklással, melyet a bevezetô érvénytelenít, s megtoldotta egy pamflettel; a két szöveg közé két további bekezdést toldva, melyben tanúsítja, hogy – legalábbis pillanatnyilag – fogalma sincs: mit írt le eddig, s mit fog ezután. Mindez a legkevésbé sem volna baj; sokunkkal megeshet, hogy hirtelen kifejezésbeli, mondatfuzési problémáink támadnak, s néhányunkkal az is, hogy épp ilyenkor érezzük magunkat képesnek vagy kénytelennek a fogalmazásra. A baj az, hogy az egész írásban nyoma sincs szakmai véleménynek alapítványunk tevékenységérôl, s nyoma sincs szakmai állásfoglalásnak arról, hogy a BSZK a muködésünket a minisztérium által támogatandónak ítéli-e. Ez a hiány elég föltunô; épp csak a szöveg fogalmazójának nem tunt föl. (S még ezt az írást tartja publikusnak, a szakmai közvélemény elé szánva!) A föntebbi 2./ ponthoz megjegyzem: az Állásfoglalás Önt látszik idézni, miszerint a fölkérés „az Alapítvány muködésének szakmai jogosultságát és indokoltságát” tartja elbírálandónak. De nyilván nem csak erre lettek fölkérve, akár expressis verbis, akár értelemszeruen! Hiszen azt már alapítványunk teljes és föltüntetett neve alapján is el lehet dönteni: jogos vagy oktalan törekvés-e a hypercholesterinaemia [magas koleszterinszint] ellen küzdeni? S az Önhöz írt s a BSZK-hoz továbbított – s annakidején még figyelembe vett! – levelünk azt is világossá teszi, hogy e betegséget az orvostudomány eszközeivel kívánjuk leküzdeni, lege artis medicinae [az orvoslás szabályai szerint], magunk is orvosok. Ezek után muködésünk indokoltságát csak akkor lehetne kétségbe vonni, egyáltalán kérdésessé tenni, ha a hypercholesterinaemia nemlétezô agyrém volna. Ez, természetesen, elöljáróban tisztázandó. Ehhez azonban nem lett volna szükség további információkra. Abból, hogy mégis kértek; abból, hogy „is elbírálandó”- t emleget a szöveg; s végül, szerénytelenül, abból, hogy érteni vélem, mit jelent s mivel jár egy szakmai állásfoglalás: mindebbôl arra következtetek, hogy a BSZK-t nem csak a muködésünk jogosultságára vonatkozó állásfoglalásra kérte föl Államtitkár Úr. A 3./ ponthoz kiegészítésül: a hozzánk áprilisban eljuttatott desiderata-jegyzék és a szeptemberben szemünkre lobbantott hiánylista csak egy pontban közös: eredményeink számonkérésében. De mivel sem vizsgálati, sem gyógyítói eredményeinket, sem az ezeket megalapozó elméleti megfontolásainkat nem hagytuk említetlenül, félek, hogy itt is inkább fogalmi-fogalmazási kérdésrôl lehet szó; különösen, hogy az Állásfoglalás bevezetô része már ott is eredményeket vélt tôlünk kérni, ahol, eredetileg, elképzeléseink felôl tudakozódott. Tisztelt Államtitkár Úr, ezt az Állásfoglalást, amelynek szellemi színvonala mellett rosszhiszemusége és elfogultsága már abból a körülménybôl is szembeötlô, hogy egyfelôl egy morzsányi pozitívumot sem képes nyugtázni annyi szakember sok esztendei tevékenységébôl, másfelôl egy betunyi helytelenítenivalót sem tud elôbányászni 15 lapnyi dokumentációnkból: ezt az Állásfoglalást, illetve Alapítványunkat és így közvetve a vizsgálatainkra váró betegeket sújtó következményeit sem társaim, sem magam nem tudjuk elfogadni. Sajnálom, ha a megfelelô lépések során Ön is érintve lesz, ahogy az egész BSZK is, holott, ez meggyôzôdésem, az egy betuvetô kivételével, csak igen közvetve felelôs ezért az írásmuért. Budapest, 1993. november 12. Tisztelettel dr. Légrády Péter Ui.: Levelem másolatát eljuttatom a BSZK elnökének és – lévén a tét elsôsorban az ezekért a vizsgálakokért szokásos tbtámogatás elnyerése – az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Egészségügyi Finanszírozási Fôosztálya, valamint Egészségbiztosítási Fôosztálya vezetôjének. Csupán a rend kedvéért fölsorolom a Belgyógyászati Szakmai Kollégium akkori tagjait: dr. de Châtel Rudolf elnök (budapesti SOTE I. sz. Belgyógyászati Klinika), dr. Székács Tibor titkár, dr. Biliczky Ferenc (Kecskemét, Megyei Kórház), dr. Csillag József (Veszprém, Megyei Kórház), dr. Halmos Béla (Eger, Megyei Kórház), dr. Hídvégi Tibor (Gyôr, Honvéd Kórház), dr. Holló István (SOTE I. sz. Belgyógyászati Klinika), dr. Holló János (Margit Kórház, Budapest), dr. Lázár Imre (Erzsébet Kórház, Budapest), dr. Nagy Judit (POTE, Pécs), dr. Nemessánszky Elemér (ORFI), dr. Poór Gyula (ORFI), dr. Rák Kálmán (DOTE, Debrecen – az ETT elnöke is), dr. Sonkodi Sándor (Szeged, Szentgyörgyi Albert Egyetem), dr. Sonkoly Ildikó (Szolnok, Megyei Kórház), dr. Szegedi János (Nyíregyháza, Megyei Kórház), dr. Szemere Pál (Orvostovábbképzô Egyetem), dr. Tornóczky János (Szekszárd, Megyei Kórház). * dr. Jávor András népjóléti államtitkárnak: Tisztelt Államtitkár Úr! Alapítványunk tevékenységének minisztériumi megítélésével, illetve ennek alapjául szolgáló abszurd véleménnyel kapcsolatos megannyi írást csatoltan megküldöm, kiemelve a lényeges mozzanatokat. Kérem, tegye lehetôvé, hogy minderrôl szóbeli kiegészítéssel is szolgálhassak. Tevékenységünkrôl szakmai kollégiumok hoztak állásfoglalásokat – a belgyógyászatit leszámítva, számunkra érthetetlen okból, ismeretlent –, melyek, föltételezhetôen félreértésbôl, nyilvánvalóan a részt vélték egésznek, mégis ezek alapján utasítja el a minisztériumi álláspont az egész szakmai és erkölcsi támogatását. Azt a támogatást is végeredményben, melyért tulajdonképp folyamodtunk s ami az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz benyújtott finanszírozási pályázatunkhoz szükséges. Viszont mindezekkel nemigen összeegyeztethetô az a már orvosi nyilvánosság elé tárt – másik szakmai megközelítés, melyet Pados Gy. dr. így fogalmaz meg az Orvosi Hetilapban (134. évf., p. 2680.): „Van-e igazság Légrády dr. koleszterin-eliminációs elméletében? A koleszterinszint csökkentésének ez is a 3 közül az egyik, ha nem is egyedül üdvözítô módja. Érdeme, hogy a keveset [L.P.: itthon egyáltalán nem] vizsgált útra ismételten felhívta a figyelmet, mely ösztönözhet ez irányú vizsgálatokat. Jó lenne, ha saját vizsgálatait publikálná, hogy megismerhetnénk azt a módszert, és konkrétan azt a szert, (gyógyszert?), mely az epesavba átalakulást fokozza. … Ugyanakkor az epesavvá átalakulás a koleszterin lebontására az egyetlen kiválasztási lehetôség.” (kiemelés L.P.) Ebbôl kisejlik az is, hogy mennyire és mennyiben hiánypótló tevékenységünk. Ezzel a belátással lett volna jó, ha rendelkezik a Belgyógyász és a három (számunkra) anonym Szakmai Kollégium: egy eddig leküzdhetetlennek bizonyult, sôt félelmesen eszkaláló népbetegségnek olyan új utakon járó kutatói és therápiás megközelítésérôl van szó, melyet, íme, az egyik legkomolyabb szaktekintély elismer, üdvözöl és kibontakoztatni sürget. Hogy ez utóbbinak eleget tehessünk, hogy ne vesszen kárba tucatnyi jó szakember tíz éves munkája, fórja [elônye] nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is: ehhez kellett volna de Châtelék placet-je; semmi máshoz, csupán ahhoz, hogy a csak Budapesten naponta ezres nagyságrendben végzett rutin labor-, ultrahang-, rtg-, stb. vizsgálatok közül néhány tucatot mi végezhessünk el. Ez az Egészségbiztosító Pénztárnak többlet-kiadást nem jelentene, hiszen mi azt kérjük, hogy az amúgy is költségvetésük terhére végzett, tehát egyébként is tb-támogatta, orvosilag indokolt vizsgálatoknak egy részét, bizonylatolt minôséggel, hadd végezhessük el mi, ugyanannyiért mint mások. Viszont kockázatmentesen többes elônyt jelentene: 1./ a hozzánk kerülô koleszterinbetegeknek csak egy föltunôen kis hányada fog kórházi kezelésre szorulni; a drága (és drasztikus) gyógyszerekrôl nem is szólva. 2./ Ugyane betegek immár szabályosan idôzíthetô és azonos körülményu vizsgálataiból összeáll az a most már kényszerítô ereju dokumentáció, aminek alapján rendszeresíthetô és széles köruen alkalmazható lesz a szervezet muködészavarát kiigazító, (ezért) tartós és olcsóbb, mellékhatás nélküli kezelési mód. 3./ Mindennek nem csekély elméleti hozadéka megtakarítaná vagy legalábbis jelentôsen mérsékelné az eddig teljességgel figyelmen kívül hagyott, de most már elindítani halaszthatatlan kutatási irány költségeit. Minden további fölvilágosításra készen, tisztelettel köszönti dr. Légrády Péter Budapest, l994. január 16. * OEP Egészségbiztosítási Fôosztálya, dr. Gusztonyi Ágnes országos fôorvosnak: Tisztelt Fôorvos Asszony! Az eddig megküldött anyagot kiegészítendô, mellékelem másolatban azt a két, a Népjóléti Minisztérium államtitkárainak írt levelet, mely vélt tevékenységünkkel kapcsolatos állásfoglalásokra reflektál. Ezek mindmáig válasz nélkül maradtak, mint ahogy elmaradni látszik az az érintetteket bevonó közös megbeszélés is, melyet dr. Jávor András államtitkár – az „elképesztô” (és nyilvánvaló) félreértés tisztázására – még február 14-én „néhány napon belül” sorra kerülni ígért. Mintegy sajnálatosan illusztrálva, hogy a „szakértôk”-et és a három szakmai kollégiumot követôen, sajnos, a legilletékesebb fórum, a minisztérium sem kíván komolyan foglalkozni a legszámottevôbb és következményeiben kirívóan tragikus népbetegség leküzdésére alkalmas megoldással. Nevezetesen azzal a megoldással, amely egy tudományosan igazolt és soha kétségbe nem vont biokémiai és élettani mechanizmuson alapszik, olyan mind a mai napig cáfolhatatlan tényen, mely minden orvos számára közismert [utólagos kiemelés – LP] (nemrégiben dr. Pados Gyula emlékeztetett rá az Orvosi Hetilapban: „Ugyanakkor az epesavvá átalakulás a koleszterin lebontására az egyetlen kiválasztási lehetôség.” – 134. évf., p. 2680.), de melynek therápikus jelentôségét, a benne rejlô lehetôséget eddig teljességgel figyelmen kívül hagyták. S mivel nemcsak tevékenységünk komolytalan, rosszhiszemu és elfogult megítélésérôl van szó, melynek erkölcsi kárát mi szenvedjük, milliókra rúgó rövid- és milliárdos nagyságrendu hosszútávú anyagi veszteségét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, hanem és elsôsorban a veszélyeztetett hypercholesterinaemiások millióiról, akik szabadon választhatják azt az egy therápiás fölfogást, melynek „eredménye” az összhalálozás felét jelentô – az elmúlt három évtizedben 60 %-kal növekedett, de az utóbbi években sem csökkenô – keringési betegségek okozta elhalálozás, hozzájárulva a nemzetközi halálozási rangsorban elfoglalt élenjáró helyünkhöz: mindezekért szükségesnek tunik tevékenységünk komoly és korrekt elbírálásához a fontosabb pro és kontra érvek fölemlítése. A diétán, a koleszterin-bevitel és -szintézis csökkentésén alapuló, tragikus „eredményességu” eddigi szemlélet a maga látkörébôl kirekesztette a koleszterin-eliminációt, a fölös koleszterintôl való megszabadulás egyetlen lehetséges természetes útját, melynek révén epesavvá-epévé alakuláson keresztül mentesül az egészséges szervezet. E cáfolhatatlan mechanizmus figyelembevétele legyen ám „bombasztikus”, de bizonyításra épp az ellenkezô állítás szorul. S merthogy „a keveset vizsgált útra” itthon rajtunk kívül senki nem lépett, mi viszont már egy évtizede e mechanizmus zavarainak föltérképezésével és ennek kiigazításával foglalkozunk (több mint kétezer beteg bizonylatolt komplex vizsgálatai tanúsítják mindezt), így ez a közvetve milliókat (!) érintô tevékenység méltán tekinthetô kiemelten hiánypótlónak. Még laikusok számára is egyértelmuen, minden félreérthetôséget kizáróan írtuk le tevékenységünket („tervezettségében tér el a szokásos klinikai vizsgálatoktól”, „bizonyos logikai rendszer szerinti” komplex módszer, „…a muködészavarra és ennek kiigazítási lehetôségére is rávilágít”, „ambulánsan, egy átlagosan fölszerelt egészségügyi intézményben elvégezhetôk”, mely „…zömmel hagyományos laboratóriumi mérések mellett egyideju funkcionális . . . ultrahang és izotóp vizsgálatokkal…” történik. Tehát szó sincs új, engedélyezendô eljárásokról, („melynek használhatóságát a nemzetközi standardnak megfelelôen a szakmai tudományos közvélemény elé kell tárni”), hiszen naponta ezrével végzett szokásos betegvizsgálaton alapul e módszer – érthetetlen (és értelmetlen) hát a kontraindikáció [ellenjavallat] és mellékhatás fölvetése. Az akárhány föltehetô, de föl nem tett kérdés megválaszolatlanságát szemünkre vetni még érthetetlenebb egy „lelkiismeretes és hozzáértô szakmai grémium”- tól (utólagos kiemelés – L.P.), mely valójában a valós tények ismeretének hitében és úgy tunik, elég önállótlanul, csak a szakértôk véleményére hagyatkozva foglalt állást. De magyarázhatatlan a hivatkozott anyagukban többször említett diagnosztikai elv és az „összevetés” hiányolása is. Az oly eltökélten szakmai közvélemény elé szánt „rövid eszmefuttatás” végül mégsem került oda – gyaníthatóan ránk nem húzható, többekre viszont jól illô kitételei miatt.

(Mellesleg: senkire semmilyen egészségkárosító veszélyt vagy gazdasági hátrányt nem rejtô tevékenységünket hatékonyan pártoló javaslatuk lehetôvé tette volna azt is, hogy ha már olyannyira nincs igazunk, netáni eredménytelenségünk ország-világ elôtt nyilvánvalóvá tegye, hogy az eddigi [siralmas eredményu] therápiánál mégsincs jobb). Végezetül: óhatatlanul fölmerül itt az egyébként sokat hangoztatott orvosi felelôsség kérdése is, hiszen egy milliókat veszélyeztetô állapot javításának több mint lehetôségét: tudományosan nemcsak cáfolatlan, de elismert módját utasítják el (dr. Pados Gyula: „A koleszterinszint csökkentésének ez is a 3 közül az egyik, ha nem is egyedül üdvözítô módja.” – Orvosi Hetilap, 134. évf., p. 2680.), a föntiek szerint igencsak furcsállhatóan, az eredeti probléma helyére egy tudományosnak álcázott álproblémát csúsztatva. Summa summarum: 1./ A külsô szabályozás, vagyis az elfogyasztott koleszterin ilyen-olyan adagolása nem megfelelô ellenszere a koleszterinbetegségnek s egyúttal kimagaslóan legsúlyosabb népbetegségünk, a keringési betegségcsoport nagyobbik hányadának; 2./ marad a belsô szabályozás helyreállítása. 3./ Az elsô, a kurrens, az intézményesült fölfogás képviselôi meg akarják akadályozni minden tekintélyük, befolyásuk latba vetésével a második kibontakoztatásának még a lehetôségét is. Ez természetes. Az is természetes, hogy harminc évnyi csôddel hátuk megett nem azzal érvelnek, hogy a diéta jó eredménnyel, tartósan s milliószámra gyógyítja a betegeket, vagy hogy – mondjuk – nincs belsô szabályozás, vagy ha van, hibája kijavíthatatlan – ó, nem! Ehelyett a becsuánföldi halevô törzsek vérével hozakodnak elô, vagy azzal, hogy érdes a hangom s még a szemem is rosszul áll. Mindez rendjén. 4./Ami nincs rendjén, az az, hogy e két fölfogás, ha úgy tetszik, „versenyeztetésérôl” az egyik (bármelyik) hívei dönthessenek, hogy ôk döntsék el: mérkôznek-e vagy maradnak, megméretlenül, örök bajnokok. [utólagos kiemelés – L.P.] 5./ S az sincs rendjén, hogy egy orvosilag kockázatmentes, „lege artis medicinae” végzett tevékenységrôl, mely egy eddig leküzdhetetlennek bizonyult népbetegségre kínál megoldást s mely egyúttal az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak többlet-kiadást nem jelent, viszont milliárdos megtakarítás lehetôségét foglalja magában, végül is, ôk döntsenek. A föntiekre tekintettel kérem, hogy a betegek millióit és az Országos Egészségbiztosító Pénztár büdzséjét is súlyosan érintô ügyben – a további félreértéseket elkerülendô – az érintettek bevonásával döntsön egy elfogulatlan szakmai fórum. Budapest, 1994. május 07. Tisztelettel dr. Légrády Péter Ui.: Levelem másolatát, mellékleteivel együtt, megküldöm az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnökének és Finanszírozási Fôosztálya vezetôjének. * OEP Egészségügyi Finanszírozási Fôosztálya vezetôjének, Demes Istvánnénak: Tisztelt Fôosztályvezetô Asszony ! 1993. augusztus 31-én benyújtott, – tevékenységünk 1994. évi finanszírozásának támogatását kérô – pályázatunk 19. EüF/3795/51/94. ikt. számú, 1994. jún. 8. keltu (júl. 1-én kézbesített) elutasítását ezúttal nyugtázom. Mivel azonban nemcsak a mi munkánk sorsáról, s nem is csupán tetemes kiadások megtakaríthatóságáról van szó, hanem egyúttal (tb-járulékot fizetô) veszélyeztetettek millióiról is, ezért orvosi kötelességem fölkért szakértôik véleményének visszásságára fölhívnom figyelmét: Tevékenységünk a magas vérkoleszterin okozta keringési betegek gyógyítását célozza, s ez az OEP-hez eljuttatott pályázatunkból is minden félreérthetôséget kizáróan kiderül. Tehát egyértelmuen arról a keringési betegség-csoportról van szó, mely kimagaslóan a legnagyobb hazai halálozást (az öszszesnek több mint felét) okozza, miközben akurrens kezelés ellenére az elmúlt három évtizedben 60 %-kal növekedett az e kategóriába sorolt elhunytak száma (utólagos kiemelés – L.P.), s ennek sem gyors, sem biztos eredményu változásával nem kecsegtet az eddigi, intézményesült fölfogás szorgalmazta össznépi gyökeres életmód-változás (kemény diéta + dohányzás elhagyása + magas vérnyomás [folyamatos kezelést igénylô] normalizálása), hiszen a koleszterin-specialisták egyöntetu, tudós állásfoglalása szerint ez a nem máról holnapra megvalósítható életmódváltoztatás igencsak távolba veszôen, „1-2 évtized alattészlelhetô javulást eredményezhet az atherosclerotikus eredetu cardiovascularis betegségek elôfordulásában”, vigaszt aligha nyújtva „az évi kb. 25 000 új infarctusos beteg”-nek, kiknek „mintegy fele egy éven belül meghal.” (Orvosi Hetilap, 134. évf. [1993], 5. sz., p. 227-8.)

Az Önök szakértôi azonban mindezt, vagyis magát a pályázatot elmulasztották figyelembe venni, mikor véleményt formáltak róla, hiszen tevékenységünket az „endokrinológ., diabetológ., any. Csere” [hormonok, cukorbetegség, anyagcsere] kategóriába sorolták. Ennek a tartalmi jellemzésnek az elsô kétharmada teljes melléfogás, az „anyagcserével” meg talán lehet osztályozni éves összesítéskor valamennyi pályázat egy csoportját, de egynek a leírásához édeskevés. Ezzel a „szakértôi” fogással, vagyis azzal a törekvéssel, hogy véleményükbôl ne derüljön ki, mi tevékenységünk célja (ti. a keringési betegségek visszaszorítása) és mi az eszköze (ti. a csökkent koleszterin-elimináció serkentése), nem elôször találkozunk. A Népjóléti Minisztérium 1993. nov. 22-i állásfoglalása mögött álló szakértôknek a „laboratóriumi tevékenység” jutott rólunk az eszükbe, s ôk is a maguk gondolattársítását véleményezték, s utasíttatták el a félretájékoztatott döntéshozókkal. Mindez csak arra jó, hogy egyfelôl életben tartsák azt a kezelési módot, mely három eredménytelen évtized után még további kettôt igényel az esetleges javulás észlelhetôségéhez (alaptalanul, hiszen a tényleges tendencia a rohamos romlás – a keringési rendszer betegségei miatt rokkantak száma, az évente újaké: 1985-ben 16.280, 1991-ben 23.726), másfelôl ellehetetlenítsék az általunk javasolt oki therápiát, mely a koleszterin-elimináció természetes mechanizmusára épül, a betegekre nézve valóban kockázatmentes, az OEP számára többlet-kiadással nem jár – ellehetetlenítsék akár ilyen átsorolási trükkökkel, hiszen megalapozott tudományos ellenvetésre minden szakértelmük ellenére nem futja; mukknyi sem. Mindezt abbeli meggyôzôdésemben tárom Ön elé, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat Elnöksége félrevezetetten, de jóhiszemuen hozta meg elutasító döntését; s abbeli reményemben, hogy az elmondottakra való tekintettel újból szakvéleményezteti pályázatunkat. Magam az ilyen szakértôk szakmai és orvosi felelôsségének kérdését föltétlenül tisztázandónak tartom; „tévedéseik” népjóléti, tudományos, gazdasági szempontból kártékonyabbak, semhogy elturhetôk volnának, ezért minden orvosi és tudományos fórumon, s ha kell, a legszélesebb nyilvánosság elôtt is szorgalmazni fogom föltárásukat. Budapest, 1994. szeptember 22. Tisztelettel dr. Légrády Péter Ui.: Levelem másolatát megküldöm a népjóléti miniszternek, az Egészségügyi Tudományos Tanács, a Szakmai Kollégiumok Elnökeinek Tanácsa, az MTA Tudományetikai Bizottsága és Orvosi tudományok osztálya illetve az Orvosi Kamara elnökeinek, az Országgyulés Egészségügyi és Szociális Bizottsága tagjainak, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fôigazgatójának és fôorvosának, valamint az Egészségbiztosítási Önkormányzat Elnöksége és Felügyelô Bizottsága tagjainak. 1994 nyarán-ôszén egy újabb érdekes epizóddal gazdagodott a koleszterinkutatás hazai története: Romics László professzor nagydoktori címének elnyerésekor. Addigra már az 1994. évi XL. Törvény a Magyar Tudományos Akadémia köztestületté alakulását írta elô, s ezzel együtt az Akadémia tagjainak számát is megnövelni, bôvíteni („XL-es” törvény) tervezték. Megszavaztatták a nyár folyamán a tudományos fokozattal rendelkezôket – úgy, hogy a Szavazólapot augusztus 10-ig adják postára –, kiket is válaszszanak be az új testületbe. Mint látható, ezen az oldalon a 15 tudományok doktora mellett 1 kandidátus és Romics László személyében – aki akkor még szintén csak kandidátus – 1 „rendkívüli” fokozatú: „tudományok doktora (folyamatban)” is szerepel. Még ki sem írták a tudományos vita idôpontját –, de a nyilvános vita eredményétôl függetlenül ! –, mégis az azt követô döntés és a megelôlegezett új cím már hónapokkal korábban megvolt! Augusztus 11-i dátummal küldi meg a TMB titkársága az Orvosegyetemi Könyvtárba a szeptember 29-re kituzött vitához az értekezés egy példányát és a jelölt (szedett-vedett kiállításban összegyujtött) addig megjelent tudományos cikkeit, melyek igazolni voltak hivatottak a tudományos életút jogosító erejét a nagydoktori címre. (Akkor hozták divatba az „életmu”-fokozatot, aminek tudományos értéke már akkor is sok vitát váltott ki, az addigi egy, konkrét – és így megvitatható – tudományos téma kutatásában elért tényleges teljesítmény helyett.) Az elmúlt évtizedek szokása szerint az Akadémia és az illetékes egyetem könyvtárában kötelezôen elhelyezett példányból értesülhettek az érdeklôdôk nemcsak a jelölt tudományos munkásságáról, hanem a kituzött vita idôpontjáról is. Aki viszont akkoriban nem böngészte a Népszabadság apróhirdetéseit, bosszankodva és fölöslegesen várakozhatott szeptember 29-én, mert a mindenki számára nyilvános vitát – sokak szerint eddig példa nélkül álló módon – elôre hozták (mégcsak nem is egy órával, hanem) majd egy héttel, szeptember 23-ra.

Az Akadémia zsúfolásig megtelt dísztermében jelenlévôk közül azok, akik ismerték a jelölt nemzetközi lapokban megjelent tudományos cikkeit, meglepetten hallhatták a bizottság titkárától a 82 fölötti impact-factort, azt a számot, mely e publikációk értéket adja meg, s gyakorlatilag a szerzô nemzetközi ismertségét, illetve elismertségét is mutatja. Csakhogy a jelölt publikációinak értéke a 28 pont körüli lehetett a vita idôpontjában. (Egyébként akkoriban az 50 fölötti impact-factorú, még nem „nagydoktor” klinikus meglehetôsen kevés volt.) Ilyenkor hirtelen az ember vétlen számcserére gondol, zavarba jön, s elszégyelli magát, hogy alábecsülte a közlô folyóiratok értékét, s így magát a jelöltet is. Amikor viszont 1996 májusában a rektori szék megpályázásakor 84.423-ban adta meg Romics László professzor dolgozatainak összesített impact- factorát, s e két idôpont között csak egy cikke jelent meg, melynek 2,224 az értéke, akkor nyilvánvalóvá lett, hogy a nagydoktori vitán „elfogadott” értékhez adta hozzá az újat, s ott a vitán – gyaníthatóan – sem vétlen számcsere történt. Pontosan kiszámolva: a nagydoktori vita idôpontjában – a már leadott, de csak a következô évben megjelent cikk – impact-factorával együtt volt alig 28 fölötti az összesített mutató! Viszont amikor 1995 decemberében új akadémikusokat választottak, meg sem említi a három ajánló akadémikus Romics László professzor impact-factorát (pedig a 82 igazán magas, említésre méltó lett volna!). Az ugyanakkor akadémikussá lett Szegedi Gyula ajánlásában szerepel a 134-es impact-factor, mint ahogy az akkor a tudós társaságba be nem választottak közül szerepel az ajánlásban az összesített impact-factor: a nôgyógyász Kovács Lászlónál (65,9), az élettanos Kovács Lászlónál (41,0), a patológus Szende Bélánál (233,6) és Schaff Zsuzsánál (119,5). S mivel a három ajánló akadémikus másoknál is szerepel ajánlóként, ahol közölni fontosnak tartják e számot, komoly okuk lehetett ennek említetlenséggel mellôzésére. A nagydoktori vitán – egyetlenként – kérdést, s mindjárt többet, az alábbiakat, tettem föl a jelöltnek: dr. Romics László nagydoktori vitájához (1994. szept. 23.) „Három kérdést szeretnék föltenni a jelöltnek: egy – mondjuk – módszertanit, s két másikat, ami egész koleszterin-kutatói munkásságára vonatkozik. 1.) Régi és alapvetô megfigyelés, hogy minden, amit fogyasztunk, megjelenik a vérben. Következésképpen az a 202, ill. 59 [helyesen: 63] vérminta, mely többször is szerepel s melyrôl csak azt tudjuk, hogy véradóké, vagyis van köztük éhomra vett és van szalonnás rántotta utáni csapolás: ilyen vérmintákkal nem jellemezhetô a vér koleszterinszintje; legalábbis tudományos igénnyel nem. Kérdésem: miért vizsgál postpradiális [étkezés utáni] vérmintákat, illetve miért publikál ilyen méréseket? – különösen, hogy a jelölt maga a lipidkutatók állásfoglalásának megfogalmazójaként, idézem: „egyenesen elengedhetetlennek” tartja az éhgyomri vérminta analízisét. S ehhez kapcsolódva megemlíteném, hogy a kontrollcsoportok kijelölésének szempontja sem mindig világos. Egy kontrollcsoport csak egy tekintetben térhet el a tulajdonképp vizsgáltaktól, hiszen egyértelmu következtetés csak így vonható az összevetésükbôl. Ennek az elvnek a sérelmét látom, például: 1. érszukületesek vizsgálatánál: itt csak a betegek felénél magasak a lipidértékek; kézenfekvô lett volna a kontrollcsoportot az érszukületes, de normális lipid-paraméteru betegek közül választani. Ráadásul a kontrollcsoportban senki sem dohányzott, míg az érszukületesek mindegyike. 2. a cukorbetegeknek a fele hyperlipaemiás, a kontrollcsoportot mégsem a normális lipidparaméterekkel rendelkezô cukorbetegekbôl veszi. 3. koronarográfiával [koszorúér-festés] igazolt morfológiai [alaki] elváltozásokat mutató esetek mellé nem negatív koronarográfiás betegek lipidértékeit elemzi mint kontrollcsoportot, hanem olyanokéit, akiknél nem történt koronarográfia. Ezek csak a legkirívóbb esetek. 2.) Romics professzor terjedelmes dolgozat- és absztrakt[elôadás-kivonat]-gyujteménye egy kicsit a normális koleszterinszintért folytatott hazai erôfeszítések története is. Tudjuk, hogy abban a jó másfél évtizedben, amit felölel, rohamosan, merem mondani: megdöbbentôen fölgyorsulva terjedt a „koleszterinbetegség”. (Csak emlékeztetôül: az elmúlt harminc évben 60 %-kal nôtt a keringési betegségekben elhunytak száma, meghaladva az összhalálozás felét; s ami tán kevésbé közismert: a keringési betegségek miatt rokkantak száma, az évente újaké: 1985-ben 16.280, 1991-ben 23.726) S mi a perspektívája? A legilletékesebbek s így természetesen Romics professzor szerint is: csak évtizedek múlva lehet számottevô javulást remélni. Indokoltnak tartom megkérdeni: munkásságának iránya, az egész diétás-gyógyszeres stratégia hozható-e, s ha igen: milyen összefüggésbe hozható az országosan romló helyzettel? Ha ez nem volna, még rosszabb lenne a helyzet; jóllehet, mikor nem volt, a helyzet sokkal jobb volt? Egy szóval: miféle biztosíték van arra, hogy a „koleszterinbetegségnek” mint népbetegségnek valaha is ellenszere lehet az általa is muvelt, kutatott, alkalmazott, oktatott és népszerusített megközelítési mód, ill. terápia? 3.) Itt voltaképp arról van szó, hogy a lipidforgalomnak három sarkalatos pontja van: a bevitel, a belsô anyagcserefolyamatok és az elimináció. A jelölt e háromból kitüntetô figyelmet szentel az elsônek –, s teljesen figyelmen kívül hagyja a harmadikat, az eliminációt. Mi az oka e diszkriminációnak, különösen, hogy a bevitel- kutatásra alapozott terápia sem eddigi eredményei alapján, sem távlatban nem látszik kellôképp eredményesnek?” A jelölt háromszor is nekifutott a válaszadásnak, de megkerülô válaszait nem tudtam elfogadni, hiszen elfogadható tudományos magyarázatot adni ilyen vizsgálatok végzésére nem lehet. Ennek ellenére a bizottság megszavazta a tudományok doktora fokozatot. De vajon akkor is megkapta volna, ha kiderül, hogy az impact-factor körül akad némi tisztáznivaló? De ha ott helyben szóvá teszik, akkor csak elírás, számjegycsere lett volna?: 28 helyett, bocs’, 82! – ha nem veszik észre, akkor van egy (szakcikkei szerint) valóban új, nemzetközi tekintélyu tudósunk. Ezután levélben fordultam még a TMB elnökéhez, dr. Szabó János professzorhoz, hogy a nyilvános vitán kérdéseimre nem kaptam elfogadható választ. Tôle meg semmilyet se! A nagydoktorok éveket, sôt évtizedeket várnak arra, hogy esetleg beválasszák maguk közé az akadémikusok. Romics László professzor – sokak szerint ez is példa nélküli volt akkor – bô egy év múlva már az Akadémia levelezô tagja lett, igaz ehhez sem kötelezô a magas impact-factor, egyszeruen csak soraiba emelte a testület! (S még egy másféle vetület: a levelezô tagok tiszteletdíja a minimálbér hétszerese, melynek összege már igen nagy érték!) * Félô, hogy az ilyesfajta tudományos teljesítmények nem szolgálják az évszázad problémájának tekintett keringési betegségek leküzdését, különösen akkor nem, ha az így rangot szerzett tudósok vezetô szerepet kaphatnak és kapnak e szakterület kutatásainak irányításában. Pedig a vezetô tudósoké itt a kulcsszerep. Az ötlet, hogy a koleszterin túltengésének érdemben elejét lehet venni az étrendi koleszterin megvonásával, kipukkadt. Kezelôorvosoknak, klinikusoknak és kutatóknak, pénzügyi, egészségbiztosítási és tudománypolitikai fôtisztviselôknek, életmódpropagandistáknak, szakácskönyvíróknak és fôzôcskerovatvezetôknek valami új után kell nézniük. S ennek az újnak csak a tudomány teremthet biztos alapot. A lobbyérdekek, összefonódások és pozícióharcok, a presztízsféltés, hiúság és féltékenység, az anyagi elôny, klikkesdi és címkórság kicsinyes szempontjain fölülemelkedô tiszta tudományosság.

Előző oldalKövetkező oldal