A nemzetközi koleszterin-kutatás történetéből

Szinte minden kutató a koleszterinkutatás történetét Anyicskovval kezdi – hibásan –, ráadásul úgy, hogy a szentpétervári tudós nyulakat koleszterinnel etetett, mire szegény tapsifülesek erei elmeszesedtek. Így Anyicskovból itthon is – vaskosan félreértett – hazai hérósz lett: ô ugyanis 1913-ban a magas koleszterinszint és az érelmeszesedés összefüggését bizonyította nyulain; nálunk azonban még szakcikkben is, többen is, olybá veszik, mintha a koleszterinbevitel és a koleszterinszint kapcsolatát modellezte volna. (Ez azért is meglepô, mert a 19. század elejérôl ránk maradt cikk több magyar könyvtárban is föllelhetô, csak éppen el kéne olvasni.) És ne feledjük: koleszterin csak állati eredetu táplálékban van, a nyúl pedig – ezek szerint mégsem köztudottan – növényevô. Az orosz kutató ezt még tudta, és csupán azt kívánta megállapítani, és be is bizonyította, hogy az érelmeszesedés kásás anyaga fôleg koleszterinbôl áll:

Már Ignatowski 1908-ban közölt vizsgálataiban nyulak természetes növényi eredetu táplálékához adott marhahúst, tojást és tejet 21–196 napos idôtartamban, és így – az állati eredetu táplálék következtében – a fôverôér fala és a máj károsodott.

Anyicskov naponta 500–800 mg tiszta (kristályos) koleszterint adott a nyulak szokásos-természetes növényi táplálékához, melynek következtében már 4-8 hét után bôségesen találtak koleszterinkristályokat a fôverôér falában, a májban, a lépben, a csontvelôben és a mellékvesekéregben, mely utóbbi erôsen meg is vastagodott. Ezek az elváltozások megfeleltek Stuckey és Starokadomsky vizsgálatainak, melyben nyulakat tojássárgájával etettek.

E vizsgálatokhoz még megjegyzendô, hogy a növényevôknek, természetesen, nincs védekezô rendszerük a kizárólag állati eredetu koleszterinnel szemben.

Okey 1933-ban nagyon nagy mennyiségu koleszterin adásával végzett vizsgálatot, de csekély vérszintemelkedést talált: Négy egészséges diáklány egy-egy hónapig elôször alacsony (!) koleszterintartalmú (770 mg), majd napi 4 tojássárgáját is tartalmazó magas koleszterinu (3100 mg), végül 3000 mg, azaz 14 tojásnyi (csak)kristályos koleszterint tartalmazó étrendet kapott. „A mérsékelt mennyiségu tojássárgája következetes, bár csekély vérkoleszterin- emelkedést eredményezett” (3,9-rôl 4,3-ra), míg a kristályos koleszterin ennél kevesebbet (4,3-ról 4,1-re csökkent). Az egyes emberek vérkoleszterin-változása „meglepôen eltérô” (0,1 és 0,6 közötti).

Heymann is, még 1943-ban, nagy mennyiségu koleszterinnel sem tudott elérni magas vérszintet, se csecsemôkön, se gyerekeken, se fölnôtteken:

Két csecsemô, nyolc gyermek és két fölnôtt egyszeri adagban kapott – életkor szerinti sorrendiségben – 224, 210, 1540, 4250, 1470, 1780, 1350, 19 500, 12 500, 5000 és 20 000 mg koleszterint. Az elsô napon öt alkalommal kétóránkénti, majd 24, 36 és 48 órás vérvételbôl meghatározott koleszterinszint átmeneti maximális növekedése sem haladta meg a három magas vérkoleszterinubôl kettônél a 3, ill. 10 %-ot (egynél a kiindulási magasabb érték alatt ingadozott), míg a normál koleszterinszintueknél a normál érték fölsô határát.

Egy csecsemô, három gyermek és egy fiatal fölnôtt 2-4 héten át kapott napi 250, 500, 750, 1000 és 750 mg koleszterint és a koleszterin- terhelés idôtartama után is folytatott kb. ötnaponkénti vérvétel koleszterinszintjei a normál értékeken belül csak kismértékben ingadoztak.

Öt gyermek 10 hétig kapott koleszterinmentes étrendet, minekutána a hetenként mért koleszterinszintjük jellemzôen nem csökkent, sôt – egy kivételtôl eltekintve – a kiindulási értéket meghaladó szinteket is mértek. E periódust követôen a 6 és a 7 éves gyermek napi 1000–1000 mg koleszterint kapott 8 napon át, ill. a 10 éves egyszeri 2000 mg-ot, mely adagokra nem növekedett vérkoleszterinjük.

Gertler 1950-ben egészségesek és szívinfarktuson átesettek koleszterinfogyasztását és koleszterinszintjüket vizsgálta, és az infarktus-csoportban alacsonyabb koleszterinfogyasztás mellett magasabb vérszintet talált:

Korábban már szélesköruen vizsgált 139 egészséges és 90 (40 éves kora elôtt) szívinfarktuson átesett beteg koleszterinfogyasztását és vérkoleszterin-szintjét vetették össze. Az infarktus-csoport átlagos koleszterinfogyasztása (3300 mg/hét, melynek 65 %-át vaj, tojás és tej adta) jellemzôen kisebb (12 %-kal) és átlagos koleszterinszintje jellemzôen nagyobb volt (16 %-kal), mint az egészségeseké. Mindkét csoportban a 10 legmagasabb és a 10 legalacsonyabb koleszterinszintu koleszterinfogyasztásának mértékét, ill. a 10 legnagyobb és a 10 legkisebb koleszterinfogyasztású koleszterinszintjét is összevetették, s a csoportátlagoknak megfelelô tendenciát találtak. A táplálékkal elfogyasztott koleszterin és a vér koleszterinszintje között nincs összefüggés sem az egészségeseknél, sem a koszorúérbetegeknél, de utóbbiaknál mindig jellemzôen magasabb a vérkoleszterin.

Ugyancsak 1950-ben Messinger elképesztôen nagy menynyiségu koleszterinnel végzett vizsgálatokat, amire ugyan megemelkedett a vérszint, de elhagyásakor normalizálódott: Három vizsgálatban 45–65 év közötti 21 férfi (13 normál és 8 magas vérkoleszterinu) és 3 nô (1 magas vérkoleszterinu) 6-7 héten át a szokványos kórházi táplálék mellé napi 2500– 3750 mg koleszterint kapott porított tojássárgája (kb. 12–18 tojás) formájában, melyre koleszterinszintjük 20-30 %-kal megemelkedett, de 3-4 hét múlva visszatért a kiindulási érték köré. A tojássárgája koleszterinjére adott vérkoleszterin-válasz lehet kifejezett az egyik vizsgálatban és lehet teljesen válasz nélküli egy másik alkalommal.

Azonos korcsoportú 5 férfi 1-2 hónapos periódusokban kapott a kórházi koszt mellé elôször 30 000 mg (kb. 140 tojás tartalmának megfelelô) kristályos koleszterint, majd 3750 mg porított tojáskoleszterint (kb. 18-19 tojás) és végül 15 000 mg (kb. 70 tojásnak megfelelô) amorf koleszterint. A vérkoleszterin-növekedés egyénenként eltérô volt a tojás-periódusban (30% körüli maximummal), mely az utolsó szakaszban visszatért a kiindulási értékekre vagy megközelítette azt. A vérkoleszterint hatékonyabban emelte a tojás koleszterinje, mint a tiszta koleszterin.

Moses 1952-ben terheseket vizsgált, de a napi 9 tojásnak megfelelô koleszterin hatására sem lett kórosan magas a vérszint, s nem okozta a méhlepény ereinek károsodását sem.

30 fiatal terhesnek az 5. hónaptól kezdôdôen napi 2000 mg koleszterint adtak a szokványosnál kissé kevesebb zsír- és kalóriatartalmú kórházi étrendhez, melyet a 35 fôs azonos jellemzôju kontrollcsoport kapott. A nagy mennyiségu napi koleszterinbevitel nem eredményezte a vérkoleszterin jelentôs emelkedését, a terhesek normális koleszterinszintje nem került át a kóros tartományba, és nem okozott érkárosodást a méhlepényben. Ezek a kissé magasabb vérkoleszterin-értékek – bár nem jellemzôen – alacsonyabbak voltak, mint a kontrollcsoporté.

Keys gyakorta szerepel, mint a koleszterinszegény diéta fô szorgalmazója és atyja, lássuk hát, hogy ô mit talált 1956-ban:

1072 minnesotai lakos, részben folytatólagos, hat vizsgálatának összegzése szerint átlagosan 6 %-ot alig meghaladó a vérkoleszterinkülönbség az alacsony (500 mg alatti) és a magas (980 mg fölötti) koleszterintartalmú étrendet fogyasztóknál. Üzletemberek két nagy csoportjának vérkoleszterinje azonos mértéku volt, az eltérô koleszterinfogyasztás ellenére (401, ill. 1010 mg).

Szardínia szigetén, otthoni életkörülmények között, 13 aktív férfi 374 mg-ról 1369 mg-ra (kb. 6,5 tojás) növelte napi koleszterinfölvételét, mely átlagban 0,1 mmol/l vérkoleszterin-változást eredményezett. A 14 fôbôl álló másik férficsoport 1388 mg-ról 477 mg-ra csökkentette napi koleszterinfogyasztását, melynek hatására a vérkoleszterin átlagos növekedése 0,2 mmol/l. (Az összes szardíniai vizsgált átlagos tojásfogyasztása 4,9 db/hét, 0-tól 30 db-ig terjedô szélsô értékek között !)

Ugyanô Grandeval közösen 1965-ben képletet dolgozott ki a táplálék koleszterintartalmából számítható vérkoleszterinváltozásra.

35–65 év közötti, testileg egészséges 22 skizofrén férfi 3 különféle vizsgálatban kristályos és tojás-koleszterint kapott eltérô mennyiségekben és formában, melynek alapján egyenletet állítottak föl a koleszterinszint változásának kiszámítására a táplálék koleszterintartalmának változása függvényében.

S bár még számos vizsgálat történt a koleszterinkutatás ôsés hôskorában – ezek mindegyikének ismertetése meghaladja e könyv kereteit –, a táplálék koleszterintartalmának „veszélyességét” egyik sem bizonyította, sôt az egymástól némiképp eltérô eredmények új tényezôk keresésére ösztökélték a kutatókat. Azóta a sokadik módosított képlet, számítási forma látott napvilágot, mivel az elméleti megfontolásokat a gyakorlat (a szervezet muködése!) nem igazolta. Ma már a zsírok, s azon belül a telítetlenek és telítettek aránya, valamint az elfogyasztott kalóriák is mint számításba veendô tényezôk szerepelnek a képletben, mintegy igazolva, hogy messze nem az ételek koleszterintartalma önmagában a döntô faktor a koleszterinszint alakulásában.

A koleszterin-fölszívódást és a saját termelést, de az eliminációt is vizsgálta Quintao 1971-ben, és azt találta, hogy a fölszívódás nagysága a saját szintézis csökkenésével arányos, míg a koleszterinszint az elimináció hatékonyságával mutat szorosabb összefüggést.

7 magas és 1 normál vérkoleszterinu napi 540–4060 mg kristályos koleszterint kapott a 6–19 hetes vizsgálatban. Eltérô fölszívódás mellett (25–54 %) a koleszterinszintek is eltérôek, de különbözôek az eliminációs mechanizmust jelzô értékek és a saját szintézis csökkenésének mértéke is. Kis és közepes koleszterinfogyasztásnál a fölszívódás 50 % körüli, míg nagy mennyiségnél 25-30 %.

Mattson 1972-ben koleszterinmentes étrend után napi 3 tojást is adott, ami jelentôs vérszintemelkedést okozott, de a normál értékeken belül:

56 rab 3 heti koleszterinmentes étrend után azonos zsírösszetételu, de 4 különbözô tojás-koleszterin tartalmú (kb. 0, 250, 500, 750 mg) étrendet kapott 6 héten át. A legmagasabb koleszterintartalmú étrend, mely megfelel az átlagos amerikai étrendnek, 1 mmol/l vérkoleszterin- emelkedést eredményezett. Az átlagos koleszterinszintek a normál tartományon belül ingadoztak.

Egy (!) esetet közöl Rhomberg 1976-ban, mégis az egyik leggyakrabban fölemlegetett lett a „tojásellenes” oldalról. Egyébként a végletesen túlzó fogyókúra ártalmasságára tényleg intô példa:

Egy 30 éves nô esete, aki 3 éven át – fogyókúrás szándékkal – napi 8-12 tojást fogyasztott magas telített zsírsavarányú (P/S = 0,26) jelentôs zsírbevitel (55 %), viszont csekély szénhidrátfölvétel mellett, ami napi 3500 mg-os (16,5 tojásnak megfelelô) koleszterin-fogyasztást eredményezett.

Gyökeresen megváltoztatott étrendjét (35 % zsír, 43 % szénhidrát) és a tojás teljes megvonását követôen egy év múltán koleszterinszintje 24,4-rôl 4,9-re csökkent, a bôrben lévô koleszterincsomók eltuntek.

Slater 1976-os sokat hivatkozott vizsgálatában – bár nem kórházi, hanem ambuláns, mégis általánosan elfogadott „precíz kivitelezése” miatt –, az amerikai szokványos étrendhez adott napi 500 mg (2 extra nagy tojás) koleszterinje lényegében nem befolyásolta a koleszterinszint alakulását:

15 egészséges fiatal férfi 2 hétig szokványosan étkezett, majd ezt kiegészítették reggelente napi 2 tojással 6 héten át, melyet 4 hetes tojásmentes idôszak követett. A maximális koleszterinszint-növekedés 3 hét múlva következett be, mely senkinél nem érte el a 10 %-ot, és ezt követôen csökkent a teljes vizsgálati periódus végén a kiindulási érték alá. A vérkoleszterin-értékek végig a normál tartományon belül mozogtak.

21 egészséges, 41–66 év közötti férfi 2 hétig szokványosan táplálkozott: ehhez adtak 5 hétig napi 1 tojást, majd 3 héten át másnaponta 2 tojást s végül 2 hetes tojásmentes periódus következett. A kezdeti átlagos koleszterinszint 5,1, mely a napi 2 tojást követôen 2 hétig nem változott, majd 5,4-re (6 %-kal) emelkedett, a másnaponta elfogyasztott 2 tojás után 5,15 lett (1 %-os emelkedés).

25 fiatal 2 hetes szokványos (340 mg koleszterintartalmú) étkezéséhez napi 2 „extra nagy” tojást (500 mg koleszterin) adtak 8 hétig, melyet 2 hetes tojásmentes periódus követett. A kiindulási vérkoleszterin 4,4, mely a vizsgálat során nem változott.

Porter 1977-ben napi 1 tojás fogyasztását követôen gyakorlatilag változatlan vérszintet talált:

Egészséges középkorúak egy 55 fôs csoportja szokványos étkezésük mellé napi 1 tojást kaptak 12 hétig, melyet tojásmentes 12 hetes periódus követett. Vérkoleszterinjük 5,75-rôl 5,82-re, majd 5,67-re változott. A másik 59 fôs csoport a tojásmentes periódus után kapott napi 1 tojást 12-12 hétig. Koleszterinszintjük alakulása: 5,82–5,80–5,82.

Mahley 1978-ban „jelentôs” koleszterinszint-emelkedést talált 4 héten keresztül napi 4-6 tojás fogyasztását követôen:

6 egészséges fiatal 4 héten át napi 4-6 tojást fogyasztott szokványos étkezése mellett, melyet követôen átlagos koleszterinszintjük 5,2-rôl 5,7-re emelkedett (3-nál csökkent, 3-nál növekedett).

5 egészséges fiatal szokványos étkezéséhez napi 1, 2, végül 3 tojást kapott 6 hetes periódusokban. Vérkoleszterinjük 4,15-rôl 4,21-re változott, egyénileg eltérôen: –7 és +6 % között.

Applebaum-Bowden 1979-es „rövid távú”, 1 hónapos vizsgálata, melyben a magas koleszterinu vérszintje napi 20 tojássárgáját követôen 0,3-del emelkedett. Ilyen magas koleszterinszintnél ez a 4 %-os növekedés (vagy megvonásakor a csökkenés, sajnos) nem oszt és nem szoroz:

2 férfi és 1 nô normál, 1 nô magas (7,4) vérkoleszterinu (utóbbi szokványos napi koleszterin-fölvétele 310 mg !, azaz alacsony) napi +20 tojássárgáját kapott 1 hónapig, majd ismét szokványos étrend 2 hónapig. Az extrém magas koleszterin-fölvétel eredménye 4–24 % közötti koleszterinszint-növekedés, de: a magas vérkoleszterinunél 4 % : 7,4-rôl 7,7-re!

Flynn 1979-ben a megelôzô 7 évben normál vérkoleszterinu 160 középkorú férfi szokványos otthoni étrendjéhez 3 hónapig adott napi 2 tojása nem eredményezett statisztikailag jellemzô vérkoleszterin-változást.

Stasse-Wolthuis 1979-ben azt találja, hogy a nagyobb rostbevitel jelentôsen csökkenti a koleszterinszintet: Egészséges fiatal 23 nô és 23 férfi az átlagos holland táplálkozásnak megfelelô étrendjét 3-3 héten át magas (napi +1 tojás ~ 700 mg), ill. alacsony (~ 170 mg) koleszterin- és magas (45 g), ill. alacsony (12 g) rosttartalmú táplálékkal kombinálták. A vérkoleszterinszint a nagyobb rostbevitel mellett az alacsonyhoz képest 0,44-dal csökkent a magas és 0,31-dal az alacsony koleszterin-fölvételnél, mely értékek a normál tartományban mozogtak.

A magas rostfogyasztás fokozta az epesav-kiválasztást és a széklet neutral steroidtartalmát.

Lin 1980-ban a koleszterin-anyagcsere fô tényezôit együtt vizsgálta. (Az ilyen vizsgálatok, sajnálatosan, nagyon ritkák, s támadják is, hiszen a módszer természete miatt csak néhány személynél végezhetôk.)

„Nagyon alacsony” (45 mg/nap) és 11 héten át adott „mérsékelten magas” (napi 1100 mg!) kristályos koleszterint tartalmazó étrend hatása normál (1 férfi, 31 éves) és magas (1 nô, 67 éves) vérkoleszterinunél. A csökkenô saját szintézis és a fokozódó epe(sav)-kiválasztás mint kompenzáló mechanizmus aktívabb a betegnél; az egészségesnél a vérkoleszterin 35,8 %-kal emelkedett, de a normál tartományon belül maradt.

O’Brien ugyanebben az évben napi 3 tojás fogyasztásakor sem talált kóros koleszterinszint-változást:

29 középkorú férfi vörös húst, ill. hal- és szárnyashúst tartalmazó étrendhez (koleszterintartalom 260, ill. 200 mg) kapott 6-6 hetes periódusban 3 tojást (~ 1000 mg, összesen). A vérkoleszterin a normál tartományon belül változott minden csoportban, jellemzô eltérés nélkül.

Mistry 1981-ben nagyon nagy koleszterinbevitel mellett, egy sokat emlegetett (és vitatott) vizsgálatban eleve magas koleszterinueknél kismérvu koleszterinszint-emelkedést talált:

51 egészséges fiatal (44 férfi, 7 nô) megszokott 500 mg koleszterintartalmú étrendjéhez egy 37 fôs (A) csoport napi 6 tojást kapott 2 hétig: átlagosan 16 %-kal (4,90-rôl 5,66-ra) nôtt a vérkoleszterin, –0,16 és +1,96 szélsô értékek mellett; 14 fô (B-csoport) napi 3 tojást 4 hétig: átlagosan 11 %-kal (4,96-ról 5,53-ra) emelkedett koleszterinszintjük, a szélsô értékeket nem adják meg. Nagyon nagy az egyéni különbség a koleszterin-válaszban. A vérkoleszterin-növekedés mindkét csoportban jellemzô. Nincs összefüggés a kiindulási vérkoleszterin és a koleszterinszint változása között. Az 500 mg-on túli napi koleszterinbevitel a vérkoleszterin kismérvu emelkedését okozta.

Megjegyzendô: az „egészségesek” között a maximális kiindulási vérkoleszterin: A-csop: 6,91; B-csop: 6,99! A megszokott étrend koleszterin-tartalmának átlaga 500 mg/nap, de a szélsô értékek: 217–978 mg/nap.)

McMurry terhesek között végzett 1981-es vizsgálatáról írt cikke ugyan a fokozott koleszterinfogyasztás káros hatását bizonyítja, de adataiból az ellenkezôje derül ki:

12 egészséges terhes egy heti, szokványos kórházi étrend után az egyébként átlagos amerikai táplálkozásnak megfelelô, de koleszterintartalmában eltérô (600–1000 mg, kb. 3-5 tojás) vagy koleszterinmentes étrendet kapott 4–9 héten át. 6 közülük megismételte mindkét periódust. (További 2 beteg terhes – egyik cukorbeteg, a másik familiáris [örökletes] hypercholesterinaemiás – is részt vett a vizsgálatokban). A 12 egészséges átlagos vérkoleszterinje a vizsgálatot megelôzôen 6,0, mely a koleszterinmentes étrend után 4,8-ra csökkent (–20 %), majd a 600–1000 mg koleszterint követôen 5,7-re nôtt (+19 %). A következô koleszterinmentes periódusban (6 fônél) 6,1- rôl 5,6-ra csökkent (–8 %). Az 1 ikerterhesnél a koleszterinmentes periódus nem csökkentette koleszterinszintjét, a koleszterinbevitel viszont a többiekéhez hasonlóan növelte. A szülést követôen 1-2 héttel a nem szoptatóknak 6 %-kal csökkent vérkoleszterinjük.

Megjegyzendô: Annak a 9 terhesnek, aki a magas koleszterinu periódussal kezdte a vizsgálatot, a kezdeti vérkoleszterinje a magas koleszterinbevitelt követôen 9 %-kal csökkent (! ), majd a koleszterinmentes étrend további 12 %-os csökkenést eredményezett!

(Az eltérô mennyiségu koleszterinfogyasztás, az egyes periódusok eltérô esetszámai és sorrendisége „érdekes” statisztikai eredmények elôfordulását segítette, de végül is a táblázatokból kihámozható egy másféle statisztika.)

Roberts 1981-es vizsgálata a „mihez képest” növekedik az ételekre a koleszterinszint? kérdésre ad választ, no meg arra, hogyan is lehet (bár nem „illik”) következtetni (megjegyzéseim zárójelben, LP jelzéssel):

16 egészséges (?, LP) – 8 férfi és 8 nô – otthoni, azaz nem kórházi vizsgálatában a kezdeti vérkoleszterin: 4 fônél 5,2 alatti, míg 11 fônél e fölötti (5,3-tól 7,7-ig !, LP).

2×8 fôs találomra választott csoportban 2×4 hetes, keresztezett kettôs-vak vizsgálat: szokványos étrend + 2 tojás (összkoleszterin: napi 728 mg), ill. szokványos étrend + tojás-utánzat (196 mg/nap). 4 hét után az átlagos vérkoleszterin-változás jellemzô: + 9 %, ill. – 3 %. A táplálék koleszterinje okozta vérkoleszterin-változás (= koleszterin- válasz) független a kiindulási koleszterinszinttôl.

Következtetés: csak a kórházi anyagcsere osztályon (= metabolic ward) végzett vizsgálatok elfogadhatóak, melyek eddigi mindegyikében a koleszterinbevitelt követôen jellemzô a vérkoleszterin-emelkedés (LP: a nagyon alacsony [0–116 mg/nap !] koleszterintartalmú étrendet követô magas koleszterinu táplálék viszonylatában). Ezekrôl táblázatos összefoglaló is: összesen 193 fô, 26 vizsgálatban.

Az otthoni szokványos (= magasabb koleszterintartalmú!) étrend mellé adott 1-3 tojás azért nem okoz jellemzô változást, mert ezek a vizsgálatok „csak látszólag jól kivitelezettek”, a betegek étrend- naplója megbízhatatlan.

(LP: nála bezzeg megbízhatóak! Vizsgáltjainak szokványos étrendje alacsony koleszterintartalmú: napi 200 mg körüli, s emellett is vannak jócskán magas vérkoleszterinuek. Adataiból nem dönthetô el, hogy a gyaníthatóan a normál tartományba esô nagy változás és a kórosban lévô kisebb adja-e a jellemzô eltérést vagy netán más eloszlás! Ez a vizsgálat nem tunik még „látszólag jól kivitelezett”- nek sem. Pl. a kiindulási vérkoleszterin egy mérés adata, míg a többi periódusonként 3 mérés átlaga; a 16-ból 3-nak nem változik vérkoleszterinje, 6 pedig nem mutatja a vélelmezett tendenciát; 2-nél magasabb a szokványos étrend koleszterintartalma, mint ami megfelel az „átlagolás”-nak.)

Buzzard 1982-ben napi 3 tojással egészíti ki az étrendet, de a 7-8%-os növekedés is normál értékeken belüli.

10–10 egészséges diák szokványos étrendjéhez (koleszterin: 412 ± 200 mg) 6 hétig +3 tojást, ill. +3 tojást és C-vitamint kapott: 7-8%-kal növekedett vérkoleszterinjük: 4,1-rôl 4,4-re.

Dawber 1982-ben közli a tojást illetô részletét az ekkor már két és fél évtizede zajló folytatólagos vizsgálatnak, a „Framingham-tanulmány”-nak, melyre gyakorta hivatkoznak tévesen mint „tojásellenesre”.

Framingham város 912 lakójának 1949-ben kezdett, 1957-tôl a táplálkozást is rögzítô 24 éves, utánkövetéses vizsgálatában nincs összefüggés a tojásfogyasztás és a koszorúér-betegség, ill. infarktus között. (Fölsô harmad heti tojásfogyasztás-átlaga: férfiaknál 10,6 [0–24]; nôknél 7,3 [0–19] db).

McMurry 1982-ben a „hosszútávfutó” indiánoknál napi 4 tojás hatására ugyanolyan mértéku vérszintváltozást talált, mint az ugyanígy, ugyanennyi koleszterint fogyasztó amerikaiaknál!

Tarahumara indiánok szokványos táplálkozása a szopást követôen telített zsírban és koleszterinben szegény és rostdús; átlagos koleszterinszintjük 3,2. A 8 egészséges fiatal férfi 3 hétig koleszterinmentes, majd 3 hétig 905 mg koleszterintartalmú (4 tojás, rántottaként, napi 3 részletben) étrendet kapott, melyet jellemzô, 12,5%-os vérkoleszterin-emelkedés követett: 3,1-rôl 3,9-re, de bôven a normál értéktartományon belüli!

Schonfeld 1982-ben napi 6 tojás hatására sem talál kóros koleszterinszintet magas telítetlen zsírsavbevitel mellett (a tojásban a telítetlen zsírsavak kétszer annyian vannak, mint a telítettek!):

20 fiatal férfi szokványos étkezésének 500–700 mg/nap koleszterintartalmát napi 300 mg-ra csökkentették, majd csupán étrendjük telítetlen/telített zsírsavarányát (P/S) változtatták: a vérkoleszterin 4,2 és 5,1 közöttirôl 3,6 és 4,5 közé csökkent 3-4 hét után. Majd 5 hétig +3 tojás s újabb 5 hétig +6 tojás naponta: a vérkoleszterin a magas P/S (=2,5) mellett 3,9, az alacsonyabb P/S (=0,8) mellett 5,2 és a még alacsonyabb P/S (=0,4)-nél 5,0. A magas telítetlen zsírsavtartalom mérsékli a vérkoleszterin-emelkedést. A vérkoleszterin-változás normál tartományon belüli napi 6 tojás után is!

Stein 1982-ben egészséges és örökletesen magas koleszterinu gyerek között nem talált eltérést a koleszterinszint változásának mértékében a tojás adásával vagy megvonásával szabályzott étrend során:

11 egészséges és 12 örökletes (heterozygota familiaris hypercholesterinaemiás (egyik szülôtôl öröklött magas koleszterinu) gyermek (átlagos életkor: 13 ± 6 év) 3 hónapos periódusokban eltérô koleszterintartalmú (340 mg, 450 mg fölötti és 160 mg alatti) és zsírmennyiségu (33–41 E%), valamint -összetételu (P/S: 1,5 és 0,4 közötti) étrendet kapott.

Az egészségesek átlagos kiindulási vérkoleszterinje 4,7, mely a különféle étrendeket követôen 4,4 és 4,8 között változott. Az örökletes betegségben szenvedôk kezdeti koleszterinszintje 6,6, mely 6,0 és 6,5 között mozgott a különféle étkezési szakaszokban.

Sem az egészséges, sem a beteg gyermekekben az étrend magas, ill. alacsony koleszterintartalma lényegében nem befolyásolta a koleszterinszint alakulását.

Katan 1983-ban a koleszterinszegény étrendhez adott 10 napon át napi 6 tojást, ami jelentôsen, 11 %-kal növelte a koleszterinszintet, 4,33-ról 4,81-re, de ez nem eredményezett kóros változást, azaz a normál tartományon belül maradt. 6 fô (27–43 év közöttiek) vérkoleszterinje koleszterinben gazdag ételek nélküli, de egyebekben szokványos étrend mellett 10 nap után 4,33, majd + 6 tojás 10 napon át: a koleszterinszint-növekedés az 1. nap után 0 %, a 2. után 5 %, a 10. után további 6 % (az összesen 11 % = 4,81).

Az egy év múlva megismételt vizsgálatot követôen a 10. napon 14 %. Az 1–2. és 9–10. napi vérkoleszterin-változásokban nagy egyéni eltérések. Az egy évvel késôbbi vizsgálatban a hyper- és hypo-responderek nem mind ugyanazok az egyének (!), azaz akik a koleszterinfogyasztásra vérkoleszterin-emelkedéssel vagy -csökkenéssel válaszolnak, reagálnak.

Liebman 1983-ban a vegetáriánusokat és a normál, vegyes táplálkozásúakat hasonlította össze. A cikkben hosszasan mentegetôzik (de azért közreadja!), hogy miért térnek el eredményei mások vizsgálataitól (és leginkább a már kialakulóban lévô tojásellenes konszenzustól) és hozzáteszi: vigyázni kell, nehogy azt higgyék, hogy egyedül a tojásfogyasztás csökkentése jellemzôen csökkenti a vérkoleszterint!

36 vegetáriánus (VEG) és 18 nem-vegetáriánus (N-VEG) étrendjének összevetése a vérlipid-szintekkel. Korábbi vizsgálatokban a VEG-populáció vérkoleszterinje 22 (6–33) %-kal alacsonyabb a NVEG népességnél, de e vizsgálatban csak 6 %. A napi 2 tojással együtt 603 mg összkoleszterint fogyasztó 9 VEG vérkoleszterinje 4,65, míg a tojást nem, de napi 165 mg koleszterint fogyasztó 9 VEG koleszterinszintje 4,55 (!).

Az alacsony zsírtartalmú VEG-étrendhez társul csak alacsonyabb vérkoleszterin s nem függ az étrend koleszterin-, ill. tojástartalmától. Maranhao 1983-ban ismét a koleszterin-anyagcserét befolyásoló fô tényezôk hatását vizsgálja:

3 férfi, 2 nô (32–60 év közöttiek) normál és 8 nô (49–66 év) magas vérkoleszterinuek (4,34 és 18,53 közötti). 4-6 heti koleszterinmentes étrendet követôen 9-10 hétig napi 1350 mg kristályos koleszterint kaptak, majd 2 hét koleszterinmentes idôszak következett.

Az elsô periódusban a csökkenô koleszterinszintézis, a másodikban a koleszterin-fölszívódás mértéke teljesen független az eredeti koleszterinszinttôl, és egyéntôl függôen nagymértékben változó. A csökkenô szintézis az elsôdleges, míg a fokozódó kiválasztás másodlagos a test koleszterintárolásának megelôzésében. E két kompenzáló mechanizmus egyenlô hatékonyságú mind a magas, mind a normál koleszterinueknél. (A kiválasztást automatikusan jól és mindig egyformán muködô mechanizmusként kezeli, és nem vizsgálja ennek kielégítô voltát! – LP.)

Magas koleszterinszintnél az alábbi zavarok mutathatók ki az anyagcsere-vizsgálatokban: 1. megnövekedett szintézis 2. fokozódó fölszívódás 3. az epesavak és neutralis steroidok csökkenô kiválasztása 4. a szervezet megváltozott koleszterinkészlete, mely zavarok molekuláris vagy sejtszintuek. Mind a magas, mind a normál koleszterinueknél ugyanakkora a koleszterinbevitelt kiegyenlítô kapacitás.

Magas koleszterinueknél nem szívódik föl több koleszterin a táplálékból, mint a normál koleszterinueknél, s ezt mindegyik hasonló vizsgálat megerôsítette. A bevitt koleszterint követô vérkoleszterin-változás nem függ össze arányaiban a fölszívódott koleszterin-mennyiséggel.

Megjegyzendô: ha a magas koleszterinueknél nem szívódik föl több koleszterin, és ha a táplálékkal bevitt nagyobb mennyiségu koleszterin szintézis-csökkentô hatása független a vérkoleszterin szintjétôl, akkor az étrend koleszterinjének nem lehet elsôdleges szerepe a vérkoleszterin alakulásában!

Flynn 1984-ben szokványos amerikai étrendhez adott napi 2 tojás hatására nem talált kóros vérkoleszterin-változást:

13-13 egészséges fiatal férfi szokványos, jellemzôen amerikai étrendjében csak a koleszterintartalmat változtatták 3-3 hónapos periódusban 2 tojás hozzáadásával vagy megvonásával. Az egyik csoport magas (695 mg), majd alacsony (205 mg) koleszterinu étrendet kapott, a másik pedig fordított sorrendben. A vérkoleszterin-értékek a normál tartományon belül mozogtak, jellemzô eltérés nélkül.

Reiser 1984-ben az Amerikai Szív-(Kardiológiai)-Társaság friss keletu szív(barát)-étrendi nyilatkozatának ésszeruségét vonta kétségbe, mivelhogy a megadott hivatkozások „vagy elavultak, vagy tévesen idézettek”, s nem elfogadható érveléssel támasztják alá az ajánlásokat, ami vonatkozik a 300 mg koleszterintartalmat meg nem haladó táplálkozási megszorításra is, és egyben a tojásfogyasztás ajánlott csökkentésére is.

De mielôtt továbbmennék, fölmerül a kérdés, hogy a cikkek zömét tartalmazó amerikai táplálkozástudományi folyóirattal (American Journal of Clinical Nutrition) mi is a helyzet itthon? E drága szaklap 1955 óta jár mind a mai napig az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetbe (OÉTI), így annak könyvtárában hozzáférhetô. S miután azt föltételezni sem merem, hogy csak járatják, de nem olvassák, marad tehát az a lehetôség, hogy „csakazértis” hallgatnak róla az ottani koleszterinnel foglalkozók, információikat „csakazértse” osztva meg a többi hazai zsíranyagcserés kollégáikkal (no meg a közvéleménnyel), viszont velük együtt nagy vehemenciával beszélték le és beszélik le ma is a tojás fogyasztásáról a lakosságot.

(Természetesen, mint ez a fejezet végén lévô irodalomjegyzékbôl is kiderül, más nagybecsu és kurrens szaklapban is találhatók tojással foglalkozó tanulmányok, s ezek már nem csak az OÉTI könyvtárában föllelhetôk. Ráadásul a számítógépes nagy orvosi és egyéb határos tudományterületek adatbázisai már legalább egy évtizede itthon is elérhetôk, néhány éve meg már az interneten naprakész információk gyujthetôk, így már a legutóbbi évtizedben tapasztalható tájékozatlanság – ha egyáltalán tájékozatlanságról, s nem valami másról van szó? – mégse varrható egy igen szuk szakmai csoport nyakába.)

1984 a fordulópont az étrend koleszterintartalmát érintô vitában, hiszen megjelenik a „szívbarát” étrendi ajánlás, melynek hátterében néhány nagyobb nemzetközi és két amerikai, valóban nagyszabású, óriási esetszámot fölvonultató, egyenként kb. 100-150 millió dollárt (!) fölemésztô kutatás áll, melyek részeredményei ekkortájt láttak napvilágot. Az egyik az MRFIT (Multiple Risk Factor Intervention Trial), mely 7 éven át folyt és 360 000 férfiból választották ki azt a vizsgálatba bevont 13 000-et, akik ugyan egészségesek voltak, de rizikófaktoraik miatt veszélyeztetetteknek tekinthetôk. A másik pedig az LRC (Lipid Research Clinics Program), melyben 480 000- bôl kiválasztott 3800 középkorú, magas koleszterinu (7,55) beteg vett részt a csak diétás, illetve a diéta melletti gyógyszeres kezelésben. Utóbbi vizsgálatból kiderült, hogy a diéta az össz-koleszterinszintet csak 5 %-kal mérsékelte, de a halálozások száma nem csökkent.

Azt bizonyították tehát, hogy diétáztatással csak 5 %-os, azaz öt százalékos koleszterinszint-csökkenést lehet elérni. Ennek a számnak az a megfigyelés ad mégis jelentôséget, hogy nagy csoportok átlagában mintegy 1 %-nyi koleszterinszintcsökkenéshez 2 %-os infarktusveszély-csökkenés rendelhetô. Ha statisztikákat gyógyítanánk és nem betegeket, egyenként (!) – akiknél vagy így jár együtt a két mutató, vagy nem – akkor sem lehetne szemet hunyni afölött, hogy az infarktus lehetôségének mérséklésével az összhalálozás nem csökken: idôt nem nyerve más betegségben halunk meg.

S bár tudományos eredménynek tekinthetô a vérkoleszterin- csökkentés infarktusveszélyt mérséklô hatásának számszerusítése, mégis: az addigi kutatási eredmények nem támasztották alá – a tojással végzett vizsgálatok meg semmiképp sem –, hogy ennek elérésében döntô jelentôségu az étrend koleszterinjének drasztikus csökkentése, a magasabb koleszterintartalmú ételek számuzése. Ennek ellenére – átmenetileg ugyan, de mégis – uralkodóvá vált a tojásszámlálós, koleszterin-kispórolós diétaszemlélet, nemcsak orvosi (és élelmiszeripari!) berkekben, hanem a legszélesebb közvélemény elôtt is, világszerte.

Ennek térhódításában minden képzeletet fölülmúló segítséget jelentett a TIME magazin, mely – egy legörbült szájú, nekibúsult „ham and eggs”-arccal nyomatékosítva – a címlapon hívja föl a figyelmet és a tudományos bejelentésnek megfelelôen szenzációként tálalja „a rossz hír”-t, miszerint örökre búcsút kell venni a megszokott tojásos reggeliktôl, mivel a tojásban sok a koleszterin, annak fogyasztása pedig káros.

Az egyre harsányabban hirdetett, minden más nézetet hitelteleníteni igyekvô tudományos szemlélet útjában viszont még ott álltak a korábbi, e fölfogást nem igazoló vizsgálatok. Ezeket azzal a kézenfekvô érvvel söpörték le, hogy kis esetszámúak és ezért a nagyszabású (és költséges) programokkal szemben statisztikailag kevésbé vagy egyáltalán nem értékelhetôk. Persze, ismétlem, ha statisztikákat gyógyítanánk és nem egyedi eseteket, akkor – de csak akkor – akár megfontolásra érdemes érv is lehetne.

A 80-as évek közepe után is számos tanulmány foglalkozott a tojásfogyasztás kérdésével, de a továbbiakban ezek ismertetésétôl eltekintek, hiszen az itthon még mindig érvényes „hivatalos” megközelítés szerint csak a nagy esetszámok a mérvadók. (Bár a kevesebb vizsgáltat bevonó kutakodás pontosabb, és a szervezet muködésének, a fô tényezôk szerepének tisztázásában fontosabb.)

Tekintettel arra, hogy az erek elmeszesedése, majd következményes elzáródása vagy megrepedése okozza a keringési betegségekbôl (infarktus, agyvérzés stb.) eredô halálozást – mely a civilizált világban a messze vezetô halálok, Magyarországon a halálesetek több mint fele –, továbbra is tömegével folytatódtak a kisebb és nagyobb vizsgálatok is, hogy a magas vérkoleszterin és az ételek koleszterintartalmának összefüggését tisztázzák. A szakcikkek kétféle garmadája jelent meg azokra a célirányosan kiválogatott vizsgálatokra hivatkozva, melyek igazolni voltak hivatottak a szerzô(k) álláspontját, hogy lényeges vagy nem lényeges tényezô-e az ételek koleszterintartalma.

Ramsay 1991-ben az addig megjelent tanulmányok alapján a diétát gyakorlatilag hatástalannak tartja a koleszterinszint mérséklésében, ezért már cikkének címében kijelenti, hogy „eljött az ideje az újragondolásnak”, mivel a koleszterinszegény, elsô fokozatú (300 mg alatti koleszterintartalmú) étrend csak 2 %-os koleszterinszint-csökkenést eredményezett.

1992-ben jelent meg az elsô nagy, évtizedek jelentôs vizsgálatait egységes szempontok szerint áttekintô és földolgozó tanulmány, metaanalízis, mely az ételek koleszterintartalmának kismértéku befolyását bizonyította a vér koleszterinszintjének változását illetôen. A metaanalízisek az eltérô vizsgálati körülményeket is figyelembe véve – és ahol lehet, közös nevezôre hozva – összegzik a néhány tucatnyi (vagy még több) közel azonos tárgyú tanulmányt, melyek így már nagyszámú vizsgált személy adatai alapján vonják le következtetéseiket. Ezzel nemcsak a vizsgálatban résztvevôk nagy száma felel meg az újólag támasztott követelménynek, hanem a vizsgálatot befolyásoló egyéb étrendi vagy módszerbeli tényezôk szétválasztásával elkerülhetôk a hol át nem gondolt, hol meg szándékos összemosása, összekeverése az össze nem illô mozzanatoknak, körülményeknek. Így aztán pl. külön tanulmányban elemezték a kórházi anyagcsere osztályon történt, illetve otthon élôk vizsgálatait, szétválasztották a telített és a telítetlen zsírok melletti avagy a bôséges rostfogyasztással kísért és anélküli koleszterinbevitelt stb., amiknek következtében egyértelmuen kiderült az is, hogy a drasztikus koleszterinszegény diéták sem eredményezik a korábbi elvárásoknak megfelelô koleszterinszint-csökkenést.

Ennek ellensúlyozására sorra alakultak meg az egyetértést elôsegítô, a közös álláspontot, konszenzust kialakító bizottságok, melyek állásfoglalásai inkább csak a szuk köru bizottság tagjainak véleményét, mintsem az egész szakterület fölfogását tükrözték, mégis utóbbiként címkézték.

Ravnskov 1995-ben tekintélyes szaklapban részletekbe menôen ír ezekrôl a „közmegegyezéssel” ajánlott étrendekrôl; cikke címe: „Elfogultságról árulkodó idézetek (hivatkozások) a szívbarát-diéták szakirodalmában”. A szívbarát-étrend alátámasztására a konszenzus-bizottságok által fölhozott legfôbb érvek vagy pontatatlan, vagy téves vagy fölnagyított eredményekbôl, illetve következtetésekbôl származnak, ezért a Nemzeti (Köz)egészségügyi Szervezeteknek az eredeti tanulmányokat kellene megvizsgálniuk, és nem e bizottságok irományaira kellene támaszkodniuk. Ezekben ugyanis sokkal több az ellentmondás, mint a bizonyíték, és megbukott az a legfôbb érvük is, hogy a kevesebb koleszterint fogyasztóknál a halálozások száma csökken.

Hopkins 1992-es – e tárgykörben elsônek tekinthetô – metaanalízisében az 1960 és 1989 közötti 43 sokat hivatkozott tanulmány 1622 vizsgálatának összegzô földolgozását ismertette. Az ezekbôl nyert adatok alapján szerkesztett grafikonjáról leolvasható a szokványos étkezés mellett többletként fogyasztott koleszterin vérszintet növelô értéke. Ennek megfelelôen az átlagos magyar táplálkozás kb. 500 mg-jához adott 2 tojás 0,1-del növeli a koleszterinszintet (a 25. ábrán piros jelzéssel), míg a vegetáriánusok – mondjuk – kb. 100 mg-t tartalmazó étrendjének kiegészítése 2 tojással 0,5-del növeli a vérkoleszterint (zölddel jelzetten).

Még ugyanebben az évben három másik összegzô tanulmány is napvilágot lát: Mensink a telített zsírok nagyfokú bunösségérôl a koleszterinszint növekedésében, Ripsin a korpa (rost) szerepérôl a vérzsírok hatékony csökkentésében és a Dattilo a 2 kg-nyi fogyás hatására bekövetkezô 0,1-nyi koleszterinszint-csökkenésrôl ír. 1995-ben a magas koleszterinu gyerekek lényegében eredménytelen diétáztatásáról számolnak be [JAMA 1995, 273: 1429–35], amit egyébként már 1933-ban is tudtak már.

Clarke 1997-es metaanalízise a kórházban fekvôk vizsgálatait összegzi (az infarktustól komolyan veszélyeztetettek ugyanis otthonukban fütyülnek szívszorító panaszaikra és „csakazértse” diétáznak – a diéta eredménytelenségét magyarázni akaró vélekedések szerint). A másik 1997-es összefoglalóban Howell kétszáz fölötti vizsgálat eredményeit dolgozza föl, melyben több mint nyolcezer személy vett részt. Tang 1998-as tanulmánya egy újabb metaanalízis az otthon diétázókról.

Az étrend koleszterintartalmának hatását fölülvizsgáló metaanalízisek évtizedekre visszanyúlóan, sokszáz vizsgálat kritikus és alapos földolgozása alapján szinte azonos következtetésre jutnak: a nehezen betartható szigorú étrend 2-3 %-kal csökkenti a koleszterinszintet, míg a drasztikusan szigorú (gyakorlatilag betarthatatlan diéta) átlagosan 6 %-kal.