A koleszterin-anyagcsere sarkalatos pontjai

A táplálékból származó és a szervezetben termelôdô változó mértéku koleszterinkínálat, a szükséglet szerint szintén változó mennyiségben fölhasználódó koleszterin és a koleszterin eltávolítása, az elimináció összhangja teremti meg a koleszterin- anyagcsere egyensúlyát, melynek tükre a vér normális határok közötti koleszterinszintje.

Leszámítva az elenyészô hányadú örökletes zavarokat, a vér koleszterinjének kóros emelkedését az egyensúly fô tényezôinek zavara okozza, melynek elméletileg oka lehet a túlzott koleszterinfogyasztás is és csökkent elimináció is.

Egészségesekben még az extrém nagy koleszterin-bevitel sem eredményezi a vérszint kóros emelkedését, mert a már föl nem használódott és így fölöslegben maradó mennyiségtôl megszabadítja a szervezetet az elimináció, melynek sarkalatos pontjai: az epe(sav)termelés, az epeelfolyás és -ürülés, valamint a széklettel való távozás.

Tehát a máj a koleszterint epesavvá alakítja át, azaz epesavvá alakulva megszunik, fölhasználódik a koleszterinmolekula. Ez a folyamat az egyetlen lehetséges biokémiai út az emberi szervezetbôl a koleszterin eltávolítására. Ráadásul az epesav jelentôs mennyiségu koleszterint is visz magával a májból az epeutakba és onnan továbbkerülve a bélrendszerbe, a széklettel nagy része végleg távozik is az emberi szervezetbôl. A nagymérvu igény kielégítése után a már fölös koleszterintôl megszabadul a szervezet a hatékony eltávolító mechanizmus, az elimináció révén.

A szervezetben fölöslegben maradó, s így már valóban káros koleszterin végül lerakódik az érfalakra, beivódik sejtjeibe és érelmeszesedést okoz.

A koleszterin-anyagcsere sarkalatos pontjai

Az ételekkel – azok tartalmától függôen – változó mennyiségu koleszterin jut a belekbe, ahonnan mintegy kétötöde szívódik föl néhány %-nyi eltéréssel: nagy bevitel esetén kevesebb, koleszterinszegény étrenden több.

A 15 éven át az igencsak extrém mennyiségu, napi 25 tojást fogyasztó idôs férfi esetében a fölszívódás mértéke jelentôsen, 18 %-ra csökkent [Kern, 1991], viszont koleszterint alig magukhoz vevô vegetáriánusoknál csak 45 %-os a fölszívódás, az átlagost kevéssé meghaladó.

A fölszívódás mértékének szabályzó hatása azonban csak másodlagos: extrém koleszterin-bevitelkor a jelentôsen csökkent fölszívódás ellenére viszonylag sok koleszterin kerül a szervezetbe, több lesz a fölöslegben maradó is, melynek eltávolítását az eliminációs rendszer végzi.

Koleszterinszegény étrenden fokozódik a saját szintézis – hogy biztosítsa a szükségletet –, míg a nagyobb bevitel csökkenti azt, de még így is nagy a koleszterinkínálat, melynek föl nem használódó fölöslegétôl a jól muködô elimináció szabadítja meg a szervezetet.

Hasonlatos ez a szabályozás a kádba be- és elfolyó vízhez: ha már a kád peremén bukik át a víz és elönti a szobát, keveset segít ezen a befolyó mennyiség (az elfogyasztott koleszterin) csökkentése, miközben a lefolyás (az elimináció) akadályozott. Ugyanakkor mindkét csapból teljes erôvel ömölhet a víz, ha szabad a lefolyás, mert a lefolyórendszer eleve nagyobbra méretezett (miként az egészséges szervezetben). A túlfolyó pedig a bevitel és saját szintézis egymásra hatása: a csökkenô fölvétel növekvô szintézissel, a növekvô bevitel pedig csökkenô saját termeléssel akadályozza a szervezet túlcsordulását koleszterinnel.

Természetesen e példa sem ennyire egyszeru (mint ahogy a koleszterin-anyagcsere sem az): a víz párolog, kifröcsög, de eldönthetetlenül kérdéses az is, hogy miért épp olyan az örvénylés iránya, avagy hogy a jobbra vagy balra forgással ürül-e gyorsabban a kád stb. – mint ahogy, kétségtelenül, a koleszterinforgalomban is léteznek ugyanilyen jelentôségu kérdések.

Lényegében tehát a korábbihoz képest fokozott epeképzôdéskor és ürüléskor normalizálódik a vérkoleszterin, azaz az élet során föllépô eliminációs zavar felelôs elsôdlegesen a magas vérkoleszterinért, leszámítva a kisszámú örökletes meghibásodást. Erre utal a korral kimutathatóan szaporodó eliminációs zavarok összefüggése a korral szintén növekvô koleszterinszinttel, mely aztán tartósan csökken e zavarok kiigazításakor. Ezért kis hatásfokúak még a túlzóan koleszterinszegény diéták is, mert elsôsorban nem a táplálékkal elfogyasztott koleszterin okozza a bajt, hanem az elimináció zavara.

Kétségtelen, hogy nem egyformán hatnak a szabályozás fô faktorai minden embernél, s kétségtelenül vannak olyanok, akiknek ugyanannyi elfogyasztott koleszterinre emelkedik, vagy éppen csökken (!) vérében a koleszterin szintje, azaz jobban vagy kevésbé reagálnak a bevitt mennyiségre, és kétségtelen az is, hogy senkinek sincs a homlokára írva, hogy melyik csoportba tartozik. Ezért ajánlják azt a képtelenséget megelôzésképpen, hogy föltétlenül tartózkodjunk az ajánlott (= megengedett) mennyiségnél több koleszterin fogyasztásától, azaz országnyian tartsunk koleszterin-szegény diétát.

(E nem kevésszer hallatott „homlok-feliratos” érvnél butábbat elképzelni is lehetetlen, hiszen ez valami olyasmit sugall, hogy miután nincs senkire ráírva, hogy bunözô, ezért – megelôzésképpen – mindenkit tartsunk tömlöcben (igaz, így biztosan nem lesz a börtönön kívül bunözô), ahelyett, hogy a bunözést elôsegítô körülményeket vizsgálnák és szüntetnék meg az ezzel lehetôséggel rendelkezôk (amihez egyébként külön beruházásra sem lenne szükség).

1976–86 között háromszor is megvizsgálták ugyanazokat egy nagyszabású holland vizsgálat [Katan, 1986] keretében annak eldöntésére, hogy kik tartoznak és kik nem az ételben lévô koleszterinre koleszterinszint-emelkedéssel reagálók csoportjába. Egyeseket hol egyik, hol másik csoportba tartozónak találtak a különbözô vizsgálatok után, s ezt nevezték „egyénen belüli változat”-nak. Ez nyilvánvalóan nem az örökletes tényezôkkel függ össze, hanem döntôen azzal, ami a koleszterinforgalomban nap mint nap változik, éspedig: a külsô körülményekkel, nevezetesen az étkezésnek az emésztôrendszer muködésére kifejtett hatásával (és nem az ételek koleszterintartalmával! – hiszen épp arra reagáltak eltérôen).

De az is kiderült, hogy szokványos táplálkozás mellett a csoportok szétválogatása nehézségbe ütközött, ezért: „tekintettel a második vizsgálatban észlelt alacsony válaszra” (alig emelkedett a koleszterinszint), a harmadikban „tovább növelték a koleszterinbevitelt átlagosan 989 mg/napra” (ez duplája a szokványos magyar étrend koleszterintartalmának!). Ebbôl a valóságtól már igencsak elrugaszkodott vizsgálati körülménybôl lehet ugyan „tudományos” következtetést levonni (ami úgy-ahogy sikerült is), de a szokványos étkezésre vonatkoztatni már igencsak aggályos.

A vizsgálatok eredményei alapján e kategóriák örökletessége igencsak kérdésessé vált. Ugyanakkor még gondolati nyomát sem lelni a szabályozás – legyen csak egyszeruen – egyik sarkalatos pontjának, a koleszterin-eltávolító mechanizmus, az elimináció szerepének (így persze vizsgálatának se), noha ez pl. jól magyarázza az egyénen belüli variációt is.

Természetesen mégsem lehet e kategóriákat teljesen figyelmen kívül hagyni – hiszen a vér koleszterinszintjét, kismértékben ugyan, de számos egyéb tényezô is befolyásolja –, de ezeknek a mértékletesen „magyaros” étkezésben gyakorlati jelentôségük nincs.

Egyébként pedig a leggyakoribb örökletes betegség – a minden ötszázadik embert érintô, egyik szülôtôl szerzett familiaris hypercholesterinaemia – magas koleszterinszintjét a szigorú diéta sem mérsékli érdemben, míg a minden milliomodik emberre esô, mindkét szülôtôl örökölt betegség gyakorlatilag nem befolyásolható étrenddel.