images

500 éve arról vitatkoznak történészeink,  vajon Szapolyai János erélyi vajda vajon miért maradt ki a mohácsi csatából.

Szeged közelében tartózkodott seregével, melynek létszáma nem tudni mennyi lehetett, 20-tól 60 ezerig taksálják  a különböző források.

Az egyik fél azt állítja, hogy Szapolyai azért nem jött Mohácsra, mert nem akart oda menni.

Magyar király akart lenni, és úgy látta, hogy ez akkor teljesül, ha visszamegy Erdélybe érintetlen hadsereggel.

A másik fél azt fejtegeti, hogy rendkívül bonyolult körülmények miatt nem tudott odaérni Mohácsra nagy seregével.

Mind a két álláspontot komoly történelmi munkák próbálják igazolni.

Ugyanez a kérdés Görgeinél és másoknál is vajon kinek az érdekében tették azt amit tettek? Mit akartak valójában? Nota bene.. árulók voltak-e, vagy nem?

Szulejmán szultán most a török készítésű tévé sorozatban világosan megmondta nekünk, hogy Szapolyai János volt a magyarok közül a legértelmesebb, a háború előtt leboltolt vele. Ha király akar lenni, nem ér oda Mohácsra. Nem ért oda Mohácsra, kezet csókolt a szultánnak, és haláláig viselhette a magyar király címet is.

Barátaim! Legyen vége a vitának, Szapolyai nem akart Mohácsra menni, inkább hallgatott Szulejmán szultán okos tanácsaira, és király lett.

Mellesleg tudnotok kell, hogy Szulejmán szultán Mohács alá csődítette Kis-Ázsia és Balkán majdnem összes hadra fogható katonai erejét, mi magyarok meg nem tudtuk idecsődíteni a Közép-európai erőket sem. Egyedül maradtunk, sőt, harci erőnk fele el se ment a csatára, visszament Erélybe.

500 éve szívjuk Mohács következményeit, és most láthatjuk a film sorozatból, hogy a törökök mindenkori legnagyobb dicsősége a mohácsi csata győzelem volt, ami nekünk a legsötétebb esemény, az a törököknek a legfényesebb diadal.

Én szeretnék a török történészeknek üzenni.

Uraim!

Ne döngessétek a melleteket Mohács miatt. Mi magyarok csak harci erőnk felével vettünk részt a csatában, a leglúzerebb vezetőket választottuk ki azért, hogy semmi kárunk nem származik abból, ha ezt a tehetségtelen, lusta bagázst a törökök elveszejtik.

Kedves török Barátaink! Mi akartuk, hogy Mohács így legyen, ahogy volt.

Egyébként meg a Török Birodalom emelkedése Mohács után megállt, majd süllyedni kezdett. Annyira süllyed azóta, hogy most éppen mi bent vagyunk a meleg, meghitt, baráti Európában, ti meg ott tipródtok a határvidéken. Török Barátaim! Kérdezem én, ki ját jobban Mohács után?

Mit mond ez a történet a mai kornak? Kérdezem én.

Azt mondja, hogy ne bízzátok az országot tehetségtelen lúzerekre, mert jön Szulejmán szultán reinkarnációja, a világbank, EU bank, és minden féle bank haderejével kísérve és szívhattok megint 500 évig.