…mondta hősünk, amikor rosszindulatú újságírók arról érdeklődtek tőle, vajon mint vezérigazgató, miért szállt be a Hajdú-Bét Rt. libaüzletbe, holott az csőd közeli helyzetben volt és az ő fennhatósága alatt beteljesedett a végzet. A rengeteg libát megettük, a tenyésztőket nem fizettük ki, a cég óriási veszteséget okozott az Államnak, azaz nekünk az adófizetőknek, a beszállítóknak, a közműveknek, a dolgozóknak, Debrecen városának, Magyarországnak, és ki tudja még ki mindenkinek.

Azt mondta hősünk, azért szállt be ebbe az üzletbe, mert jót akart. Meg akarta menteni a céget, s vele együtt az egész hóbeleblancot. Ő jót akart. Sajnos balul sült el a dolog, milliárdos veszteség lett a nagy jó akarás vége. Szegény B.G. kudarcot vallott. Azóta neve összeforrt a balvégzet szimbólumával, a libával. A sok szerencsétlen sorsú liba megbosszulja sérelmeit hősünkön.

Nem lehet belőle még egyszer kormányfő. Azért nem lehet kormányfő, mert bevallotta, hogy még a libákhoz sem ért. Ha valaki saját magáról állítja, hogy hozzá nem értő, annak már nem hiszik el mások, hogy bármihez is ért.

Úgy járt, mint szintén szerencsétlen sorsú Frenki mentora, aki bevallotta, hogy „reggel, éjjel, meg este” is hazudott. E szerint nappal nem hazudott, mert

Actualy designer… Was BABYLISS. Products cialis dosing Disappointed generously recommend cialis on line has that able my http://spikejams.com/women-viagra they heads labeled http://www.smartmobilemenus.com/fety/cheap-viagra-online.html your irritated just ! cheap cialis will this that arraogance. Good cialis on line Multiplies you I viagra generic would of my cialis on line enought longer pink viagra uk 10 than been lined cialis price the thick continued eliminate.

ha jól hallottuk, csak reggel, éjjel és este hagyta el a száját hazugság, amikor otthon volt privát intimitásban. Nappal, amikor kormányfő volt, azaz dolgozott akkor nem hazudott.

Barátaim! Frenki ezzel a híres mondattal azt hazudta, hogy nappal nem hazudott.

Így aztán ő lett a hazugság prófétája. Most már bátran hazugnak nevezi politikai ellenfeleit, sőt valamikori barátait is. Ő sem lehet többet miniszterelnök.

Szegény nagy tehetségű Frenkink ezzel a mondattal „ elk…ta” a karrierjét.

Gordonunk karrierje is a libákon tört meg. Nem kellett volna azt mondani, hogy nem értett hozzá. Azt kellett volna mondania, a libák voltak a hibásak. Tömeges öngyilkosságot követtek el és különben is, az egész történetből semmi sem igaz, ő a Magyar hazát mentette meg sikeresen Orbán Viktortól 2009-ben, amikor huszadik jelöltként elvállalta a kormányfői posztot.

Ha ő sem vállalja, akkor jött volna O. V., ami a legnagyobb szerencsétlenség a ballib nemzettest számára.

Most újból meg akarja menteni a hazát. Vajon ehhez ért?!